Bőrök festése (házilagosan)

Témaként felvetődött egy összejövetelen a bőrök esetleges festése, mivel több korból ismert festett bőr a leletek között (pl. a moscsevaja balka-i kesztyűn piros pötty rátét található a bütykök környékén, de létezik a leletek között piros kecskebőr cipő is). A török hódoltság alatt nagy szerepet kapott az ún. "törökvörös" bőr. Barátaim mesélték, hogy még zöld (!) cipőleletre is akad példa (bár a lelőhelyet illetően sajnos nem szolgálhatok bővebb információkkal).

Cipő (Moscsevaja Balka)

Kesztyű (Moscsevaja Balka)

Nyilván joggal gondolja néhány életmód-rekonstruktőr (úgy hangzik mint valami OKJ-s szakma), hogy esetleg elkélne valami színes bőrike is, főleg, ha gazdagabb karaktert alakít az illető. Erre vonatkozó leírásról sajnos nem tudok. De, ahogy mondják: próbálkozni azt szabad. Így is tettem!

Elsőnek növényi cserzésű bőr - ami természeténél fogva barna - feketévé varázslásával próbálkoztam.
Abból indultam ki, hogy a bőr által a cserzés folyamán felvett tanninok vassal fekete komplex vegyületeket alkotnak. Mivel a növényi cserzett bőrök viszonylag jól tűrik a vizet, nem ütköztem komolyabb problémába.

Volt itthon vas-szulfát (vasgálic). Ezt vízben feloldottam, a bőrt belé helyeztem és láss csudát: kb. néhány másodperc múlva már fekete is volt. Egész terjedelmében! Vágás után belül is, mint kiderült. Vasgálic egyébként kapható a gazdaboltokban, de rozsdás szögből ecet segítségével is elkészíthető a vaspác.

Más a helyzet viszont a timsóval cserzett bőrökkel. Ez a bőrfajta autentikus pl. a X. századi magyaroknál, a leletek tanúsága szerint. Igen ellenálló, de egy nagy hiányossága van: a vizet nem bírja. Ezért szokták faggyúzni. Ha faggyas, akkor viszont nem veszi fel a festéket. Így maradt a kikészítés utáni közvetlen festés. Meglátjuk mi lesz alapon, egy kicsi, saját készítésű juhbőr darabon minden festők igáslovát: a diókopáncsot próbáltam ki először.

A kopáncsokat felfőztem és állni hagytam (sokáig, mivel ezt a levet már korábbi szövetfestéshez használtam 1x, csak meghagytam "Jólesz még a'!" alapon). Hidegen ázott benne 2 éjszakát, kicsit kiöblítettem, majd behoztam a lakásba száradni. Nem jó ha hirtelen szárad! Bekövetkezett az, amire számoltam: még egyszer ki kellett törni. Ez sikerült is többé-kevésbé, de a széleit már nehéz volt kitörni.

Egy szavam nem lehet, mert barna lett. Sőt, sokkal kevesebb festéket sikerült kiöblíteni belőle, jobban felvette azt, mint a szövetek vagy a gyapjú! Levágva széleit, érdekes dolgot tapasztaltam: belül olyan, mint az iparilag festett bőrök. Van benne egy fehér csík. Ha utólag faggyúval lekenem sötétebb színű lesz.


Összegezve sikeresnek könyveltem el a próbálkozásaimat. Jövőre más színek után nézek majd. A bodzát mindenképp ki szeretném próbálni. Esetleg még idén - ha belefér - a fagyalt.

Menedék építése az ártéren

Az előző túránk fő célja egy menedék felépítése és belakása volt. Ezt a létező legegyszerűbben, a környezet legkisebb károsodása mellett akartuk elkövetni, így külön kapóra jött az árterekre jellemző rengeteg kidőlt, partra vetett fa.
Az összes szerszám, amit az építkezéshez felhasználtunk, fejenként egy balta volt, viszont azt egész nap nem tettük le és kiemelten fontos volt a munka szempontjából, hogy könnyű, gyors, jól kezelhető fejszékről volt szó.
Első lépésben átértékeltük az eredeti terveinket és egy megdőlt, de élő fát választottunk ki a menedék alapjának a helyett, hogy önálló állványzatot építettünk volna. Ez után nem kevés vastagabb ágat vágtunk, amiket félkörben a megdőlt fának támasztottunk. Ezek közé vékony, hajlékony ágakat fűztünk vízszintesen, hogy legyen valami, ami megtartja a majd később ráhordott fedőréteget. Így elkészült egy nagyon egyszerű tetőszerkezet, amit aztán részben náddal, részben leveles fűzfaágakkal fedtünk be több centi vastagon. Egy esőnek így még nem állt volna ellen, de a hajnali párát már nem engedte be és ami még fontosabb, kicsit megfogta a meleget, ami a menedék nyitott oldala felől rakott tűzből áradt.
Ez után már csak a fekhelyet kellett kialakítani. Mivel nulla fok körüli hőmérsékletre számítottunk, ezt nem lehetett félvállról venni. Vékony, leveles fűzfaágak komoly halmát hordtuk össze magunk alá. Ha tovább maradunk, frissíteni kellett volna, de így a két napra ez elég volt. Persze éjjel egy takarót magunk alá terítettünk még.

A történet képekben:

1, a megdőlt fa a vastag, tetőszerkezetnek való ágakkal:

2, a vékony ágak befűzve, amik végül magát a fedőanyagot tartják:

3, az első néhány halom takaróanyag a helyén van:

4, a kész menedék a fekhellyel együtt, belakva:

Egy elmaradt bejegyzés: tejszárítás 1.3

Szeptember elején kezdtem el a tejszárítással kapcsolatos bejegyzésemet. Azóta sok minden történt, eleinte csak időm nem volt folytatni a sorozatot, később aztán el is feledtem. De most bepótolom.

Tehát még a fentieken túl száradt a tej három napot. Addigra kemény, de porladós, zsíros darabokká vált. Ezt próbáltuk meg meleg vízben elkeverni, feloldani, de a végeredmény egy szemcsés, vizes egyveleg lett, nem keveredett el rendesen. Tehát vagy valamit rosszul csináltunk, vagy ennek ilyennek kell lennie. Nekem gyanúsabb az előbbi.
Ettől függetlenül nem volt kellemetlen az íze a tejdarabkáknak, viszont kimondottan savanyúak voltak, így végül egy középkori főzőversenyen használtuk el, a ragu mellé lehetett csipegetni belőle.

Gyors megoldás kötözésre: a vessző korc (+videó)

Mikor építjük a vadon mélyén kicsi menedékünket (vagy szedjük a gallyakat stb.), felötlik a  gondolat  fejünkben: „Na de kötözni mi a nádirigóval fogom?” 

Mindeközben az asszony által sodort csepűmadzag meg gonoszan otthon csücsül egy sarokban… Elfelejtettük hasznos társként magunk mellé venni.

Nincs mit tenni: őseink, nagyapáink tudásához kell fordulnunk újra!

A természetben rengeteg kötözésre alkalmas anyagból válogathatunk. Legerősebb ezek közül a fűzvessző! Magukból a vesszőkből is sodorhatunk kötelet, de ez merevebb, az elkészítése sok időt és kemény markot kíván, valamint kisebb feladatokra alkalmatlannak bizonyul.  Ilyenkor korcvesszőt készíthetünk. Ezt használták régen pákászok és pásztorok, nádkunyhóik, nádtutajaik építéséhez. Viszont sok idős ember még most is használja, mikor a kukoricagórót, az íziket, a venyigét kötözi össze vele. Készítését én is nagyapámtól tanultam.

Menete a következő:

Választunk egy egyéves (elágazás nélküli) fűzvesszőcskét. Fajt nem írok, mert igazából sokféle fűz vesszője megfelelő. Viszont hogy melyik (és mikor) jó, egy kis gyakorlással, próbálgatással megtanulható. Egy idő után már messziről megmondja az ember, melyik fűz alkalmas korcnak és melyik nem. Mindenesetre, ami nem jó, arra közben úgyis rájövünk, mert törik, gyökken.

Először én megpuhítom a vesszőt kicsit, hogy hajoljon, ne törjön. Ez úgy történik, hogy a térdemen meghajlítva párszor áthúzgálom.

Ha ez kész, a vékonyabb végétől egy arasznyira megfogjuk a vesszőt egyik kezünkkel. Másik kezünkkel tekerjük a vessző vastagabb végét. Hogy hogyan, az a videóban látszik. A művelet eredményeképp a vessző lök egy hurkot.

A tekerést addig kell folytatni, míg többször rácsavarodik a vékonyabb végére a vastagabb (kicsit mint a kötélnél), addig, amíg a korcvessző összetekeredve megáll és nem bomlik ki.

Ha ez is kész, átdugjuk a kötözni kívánt kéve (vagy akármi, amit éppen kötözni kívánunk) alatt. A korc vastagabb szárát átdugjuk a hurkon (ha hegyes a vége, nyilván könnyebb). Előfordul, hogy segíteni kell kicsit: egy parányit széttekerhetjük a hurkot, hogy átférjen a vastag vége.

Ezután meghúzzuk a korcot. Ha nem bomlott ki, jól csináltuk. Ha nem lenne mindkét kezünk tele, megveregethetnénk a vállunkat. 

Újra elkezdjük tekerni a vastag végét, mint az előbb, ami közvetlenül az összehúzásnál hurokba ugrik. Így nem bomlik ki. A fennmaradó véget bedugjuk a korc alatt a kévébe és kész!

Itt látható mozgóképen is a művelet:

Lelet, leírás nincs róla, de egy olyan ősi tudásról van szó, ami gond nélkül használható nagyjából az őskortól. Ahogy szárad, nyilván lazul a kötés, de addig tökéletesen tart. Ha túrára megyünk, érdemes néhányat előre elkészíteni, amit tudunk magunkkal vinni. Onnantól olyan gyorsan lehet vele dolgozni, mint afféle „paraszt gyors-kötegelővel”. 

Ha van rá módunk, készítéséről azért érdemes megkérdezni az időseket is. Élőben könnyebben megérthető, nem beszélve arról, hogy nekik is jól esik, ha valaki érdeklődik régi viselt dolgaik felől. Így sok egyéb dolgot is tanulhatunk tőlük. Éltetjük tudásukat.

Tűzgyújtás Kovával és Acéllal (+videó)

Amint már Balázs is említette a Tiszaparti építkzős című bejegyzésben, készítettünk egy videót a tűzgyújtásról, melynek eszközei a következőek voltak:
-Csiholó acél, mely magas széntartalmú acélból készült (10. század környéki Svéd lelet mintájára)

-Kovakő, de egy szimpla folyami kavics is megteszi, ha más nincs, csak ketté kell törni, hogy él    képződjön rajta.

- Gyékénybuzogány, hamulúgban főzve, majd szárítva.

-És végül de nem utolsó sorban, az éleszték, ennek legmegfelelőbb egy viszonylag száraz fűcsomó, faforgács.

 

Elengedhetetlen kellék még a gyújtós, amihez a nedves ködös időben, fák elszáradt ágain lelhetünk a legkönnyebben, mivel ezek kevésbé nedvesek, mint amik már lehullottak, ha az éleszték lángra kap, előbb a vékonyabb, szinte gyufaszál vastagságúakat kell rátenni először, majd sorban nagyobbakat, én így szoktam, van aki építkezik a gallyakból, s egy résen teszi be az égő élesztéket, én ezt a módszert annyira nem szeretem, de ki hogy érzi jónak :)

Még egy pár szó tűz keltő eszközök használatáról: a kőnek kell rendelkeznie éles résszel, ehhez ütjük hozzá az acél akképpen, hogy az szikrákat szórjon, s azok lehetőleg a kőre helyezett taplóba érkezzenek, vagy egy része, ezt érdemes gyakorolni mielőtt élesben lenne rá szükség, és még annyit. hogy sok sok tapló legyen nálunk, legyen az gomba, szenes vászon, vagy épp nádbuzogány, mert ha nedves az éleszték, akkor biz sok kell a parázsló taplóból, de most következzék a videó, kicsit hosszúra sikeredett ,mert nem volt olyan száraz az élesztékem, a videó szerkesztéshez meg nem értek.

Hátizsák Balázsnak 3.0

Lassan a hobbimmá fog válni a hátizsákok készítése. Illetve a hátizsákokat hordó eszközöké. A legújabb ilyen darab a tiszaparti út alatt készült. Elég egyszerű, az elkészítéshez egy baltát és egy íves vésőt használtam. Ezúttal vastagabb fűzfaágakból dolgoztam. Levágtam négy kényelmesebb darabot, kettőt a függőleges, kettőt a vízszintes rudaknak szánva. Ez után megnéztem, nagyjából milyen szélesen kell majd rögzítenem a két függőleges ágat ahhoz, hogy ne törje a hátam. Úgy döntöttem, hogy a két rúd közti táv kicsit nagyobb lesz a derekamnál. Ez után a jelölt helyeken megvéstem a vízszintesnek szánt ágakat, majd hozzákötöztem a függőlegeseket. Hogy masszívabban tartson a szerkezet, a rudakat keresztirányban is összekötöztem egy vastagabb kenderzsinórral. És ez után már csak a vállszíj hiányzott. Azt a szokásos módon követtem el, kötélből. Az eddigieknél vastagabb kenderkötelet használtam, de komolyabb terhelésnél még ez is tört. Így fog még később bőr váll-lap kerülni a szíjakra.
A szerkezet a teszt során kiválónak bizonyult, nem nyeklett meg, lehetett bátran pakolni rá, minden létező oldalról felfüggeszteni bármit. Elégedett vagyok vele, ráadásul pillanatok alatt meg lehet csinálni és tényleg szinte semmi nem kell hozzá. Akár a vésést is lehet finom baltázással csinálni.

Így készült:

Tiszaparti építkezős

Múlt hétvégén Danival és Ferivel sikerült kijutnunk a Tisza árterére és ott eltöltenünk egy hosszú hétvégét. Idilli volt a táj, kellemes az időjárás, csak a második reggelen kaptunk egy kiadós hideget és ködöt.
Amíg kint voltunk, építettünk egy kis menedéket, volt egy sikertelen kemencés kísérletünk, elkészült egy új hátizsákváz, gyakoroltuk a tűzgyújtást és a gyorskötözést és nyilván rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. Ilyen tapasztalat volt például az, hogy mennyit jelent egy jó fejsze, mit kell vigyünk, mi felesleges, mire mennyi idő kell és így tovább. A későbbiekben ezeket a tapasztalatokat egyenként és részletesen fogjuk tárgyalni külön-külön bejegyzésekben, amik között például a már nagyon régen tervezett tűzgyújtós videó is helyet fog kapni. Igyekszünk nem nagyon elhúzni az egyes cikkek közötti időt.

Hátizsák Zsófinak 1.0

Lassan eljött az ideje, hogy a feleségem is kapjon egy hátizsákot. Egy korábban készített, ám nagyon elméretezett tarisznyából indult el a dolog. Hozzávetőlegesen két óra elég is volt, hogy átalakuljon a tarisznya hátizsákká. Szükséges eszközök: kés, ár, hosszmérték, tű, fogó, kendercérna, kézi sodrású kenderkötél, bőr.
A korábbi vállpántot levettem, helyette két mogyoróágat rögzítettem, egyet alulra, egyet felülre előzőleg felvarrt bőr fülekre. Erre a két ágra került fel a kötél, ami a hátizsákpántot adja. A kötelet az alsó ágon rögzítettem, majd elvarrtam, hogy szorosabb legyen.
A korábbi tapasztalatokból kiindulva a kötél vállpántra tettem egy bőrt, ami meg kellene akadályozza, hogy nagyon vágjon a kötél.
Első ránézésre felmerülhet a kérdés, hogy mivel hosszában nincsen merevítő, ezért nem fog-e az alsó rész felcsúszni használat során. Kipróbáltam, ha van benne akár csak egy fél kiló súly is, nem.
Próba után jelentkezek a tapasztalatokkal.

Tejszárítás 1.2

Eljött a harmadik nap. Este eléggé lehűlt a levegő és kiadós esőt is kaptunk, így ma nem tudtam annyi időn át szárítani, mint akartam. Ettől függetlenül elégedett vagyok. Mára a tej már egészen sűrű lett, a vékonyabb darabok már nem csak elgörbültek, hanem törtek is. És szépen sárgul is. Még egy-két nap és szerintem készen is lesz. Közben Türk Feri megállapította, hogy a fokozódó savanyúság nem a romlás jele, hanem a víz eltávozásának, így nem aggódok. Főleg ha rendeltetésszerűen használjuk és nomád kóla lesz belőle (kis tejpor vízzel felöntve, alaposan összekeverve). Reményeim szerint holnap ki is próbálom.

Ma estére így nézett ki:

Tejszárítás 1.1

A tejet második napja szárítom az előzőekben már leírt módon. Szándékomban áll végig vezetni az egész folyamatot itt, teljesen addig, amíg fogyasztható nem lesz a szárított tej.
A második nap végére a vászon szélein megsárgult és porhanyóssá vált a tej. A belsőbb részeken ezzel szemben szintén keményedett, de csak annyit, hogy mint a szikes föld, berepedezett, illetve mikor a vásznat megmozgattam alatta, mintha lemezek lennének, úgy váltak fel az egyes darabok.
A belő részek íze még mindig őrzi az aludttej ízét, bár kicsit savanyúbb. A külső, sárgult részek íze viszont kimondottan savanyú. Végül arra jutottam, hogy ez tényleg kiváló frissítő ital lehet a savanyúsága miatt, akár a limonádé.

Így nézett ki:

Tejszárítás 1.0

Jövő hét végére hivatalos vagyok Lengyelországba egy nemzetközi középkori főzőversenyre. Minden nép a maga konyháját viszi, így igyekszünk mi is a nomád konyhát kellően előkészíteni. Több fogásos étel lesz, amire igyekszem majd később kitérni. Ám van egy fontos dolog, amit feljegyeztek elődeinkről, s amiről ez a cikk is szólni kíván. Ez pedig a szárított tej, amiből víz hozzáadásával üdítő készül. A mostani hőség tökéletes ahhoz, hogy kipróbáljam, mi is ez és hogyan működik. Jó pár héttel ezelőtt sikerült egy kis friss tehéntejhez jutnom. Eredetileg aludttejet akartam csinálni belőle, de sajnos elég kevés lett és a föl sem volt túl sok. Ráadásul nagyon lassan alakult át. Annyira, hogy ilyen sokat még tejre nem vártam. Melegben 10 nap kellett a sikerhez. Végül arra jutottam, hogy nem öntöm külön az egyes részeit, csak a savó nagyját öntöm le és kipróbálom, hogyan lehet szárítani és milyen lesz a végeredmény. Elöljáróban annyit, hogy a hasmenés majdnem garantált.
De akkor kezdjük a legelejéről. Először is a zsíros (és minél zsírosabb,annál jobb) tejet bele kell önteni egy edénybe és lezárni, majd árnyékos helyen békén hagyni. Ha a tetején egy sűrűbb réteg kezd képződni, akkor alakul, az már tejföl. Ezt a tejfölt, illetve az edényalján megülő még sűrűbb aludttejet öntöttem ki egy tiszta vászonra és ezen szárítom az egész kulimászt. Hogy biztosra menjek és se a hangyák, se a macskák, se a kutya ne dézsmáljon bele, elemeltem a földtől a vásznat,mégpedig úgy, hogy három gerelyt döftem a földbe és azok felső végéhez kötöttem a vásznat. Így egy kis mélyedés is alakult a vászonban, ami a kezdeti hígabb anyagunkat ne engedi kifolyt a vászonról.
Szárításra csak a legmelegebb időt használom ki, körülbelül 11-17 óra között teszem a tűző napra az aludttejet. Néha kicsit megforgatom. Először a savó maradéka csöpög ki, aztán szépen lassan egyre szilárdabb lesz. Az első nap végére már egészen krémes, berepedezett felszíne volt.
A szárítási időn túl az egész miskulancia vásznastul-mindenestül visszakerül az eredeti edénybe.
Az első nap végére a látható száradáson kívül egy kis savanyodást vettem észre. Ettől függetlenül nem sokat veszített az aludttej-ízből.

Íme a kezdet:

Hátizsák Balázsnak 2.0 - avagy ha nincs ló...

Ennél egyszerűbb zsákvázat még nem láttam. Ráadásul ezt a fajtát sokan feltételezik, hogy a legkorábbi időktől használhatják. Minden esetre az érett középkorból akadnak rá az első források, amik már biztosak.
Az elkészítése sem szakértelmet, sem különösebb időt nem igényel és már csak ezért is megéri egyszer kipróbálni.
Mi is kell hozzá? Egy darab villás ág, aminek a villái nem különösebben girbegurbák. Kell még egy fejsze, vagy fűrész, valamint egy vászoncsík (én a sálamat/turbánomat használtam fel, hogy kipróbáljam, milyen hamar lehet szükséghelyzetben egy használható zsákot összerakni), valamint egy kevés zsinór, amit ez esetben kézzel sodort kenderrel oldottam meg. Ezt általában szoktam is magamnál hordani.

Az ágat néhány mozdulattal megfelelő méretűre kellett alakítanom. Ez most a próbához úgy nézett ki, hogy a villák összefutása került kb. a vállam tetejéhez, az ágvég a tarkómhoz, a villák végei a csípőmhöz. És rákötöttem a sálat vállpántnak. Ami jobb a kötélnél, mert kevésbé mozdul el, valamint nem is vág annyira.
Ezzel kész is a szállítóeszköz. Első próbára egy zsineggel néhány feltekert nemeztakarót tettem fel rá. Viszont ez nem volt elég súly, így később kicseréltem a nemezzsákomra. Ez a csere pár perc alatt megvolt. A zsákba téglákat tettem, hogy imitáljam egy túrához szükséges felszerelés súlyát. És a tapasztalat nagyon kellemes volt, mivel a súly szépen a hátamra/vállamra feküdt, az ág nem nyomott, egy igen jól használható eszközt kaptam. Amire érdemes figyelni, hogy a felrögzített zsák elejét jó, ha a váz tetejéhez is rögzítjük, egyébként a súlytól lebukhat a váz alá, ami kényelmetlen lehet. De ezt a kérdést egy másfél méteres zsineggel könnyű megoldani.
A zsák kezelése is egyszerű, akár csak a vázra rögzítjük a holminkat, mint az első esetben, akár hordozót teszünk a vázra. Pillanatok alatt ki- és be lehet csomagolni bármit.

Csodakenőcs-recept

Korábban már volt szó arról, hogy mennyire fontos, hogy faggyú legyen nálunk a hosszabb utakon. Akkor említettem, hogy a faggyúval kapcsolatban egy végtelenül egyszerű receptet közre fogunk adni. Úgy volt, hogy ezt Gyuri írja meg majd, ám a hétvégén volt egy balesetem és egy kicsit megégettem a kezemet, így megcsináltam a kencét, ha meg már elkészült, akkor közre is adom.
Nemmásról van itt szó, mint a körömvirág-kenőcsről. Amit a faggyú nedvesítő, bőrápoló hatása és a körömvirág gyulladáscsökkentő hatása miatt bátran lehet használni égésre, sebekre, kidörzsölt testfelületekre, feltört lábra, vállra, de ajakírnak is.
Maga a recept pedig végtelenül egyszerű:
-kell faggyú
-kell körömvirág
-és össze kell keverni.

A tapasztalat az, hogy a feltört vállat egy éjszaka alatt használhatóvá varázsolja, a kidörzsölt combot úgyszintén. Az égéstől hólyagos kezem nem fáj, miután elkezd felszívódni a kenőcs, valamint gyorsabban is gyógyul.
Mivel jó esetben a gyulladásos betegségek miatt hosszabb utakra mindenki visz magával körömvirágot, illetve vízhatlanítás végett faggyút is, bárhol elkészíthető egyetlen perc alatt is.

Gyógy- és fűszernövények 1.0 (Kert)

Ahogy pár bejegyzéssel korábban írta Feri is ha "az ember A pontból B-be igyekszik (vagy nem is igyekszik) és ez a táv nem két perc, valami elemózsiát célszerű magával cipelni." Nem mindegy azonban, hogy mivel is fűszerezzük ezeket az ételeket, mert hát ugye az íz sem utolsó szempont valamint fűszernövényeink gyógyhatással is rendelkeznek, ami szintén hasznos lehet.

Mivel az ember elég rafinált teremtmény rájött pár ezer évvel ezelőtt, hogy ezeket nem csak hosszadalmas munkával gyűjtögetve, hanem bizony saját maga által termesztve is be lehet szerezni. A termesztéshez egy nagyon praktikus dolog a magas ágyás.
Elkészíteni sem nehéz, gyomtalanítani is egyszerűbb és ritkábban is kell, egyetlen hátránya kicsivel több locsolást igényel.

Első lépésként válasszunk egy nekünk tetsző földterületet amire a kívánt nagyságú kertet akarjuk megkreálni. Több növény nagyobb terület - az elv igen egyszerű. A vetőmagvak hátoldalán fellelhető a várható magasság, élettartam (egynyári, évelő), fényigény, vízigény, fényigény és ültetési idő ami igen jó támpontot ad. Mivel nem egy általunk ismeretlen Szomáliai domb lankáin akarunk kertészkedni valamilyen halvány elképzelésünk van a nap várható útjáról így be tudjuk tájolni a növényeket fényigény szerint, valamint az általános iskolában elsajátított tornasor elvét követve a nagyobb növényeket a naptól távolabb fogjuk elhelyezni, hogy ne árnyékolják a többieket. Kivételek persze mindig akadnak, például árnyékkedvelő növények.

Miután lelki szemeink előtt vagy a tervező asztalon felsejlettek a leendő kertünk víziói szerszámot is ragadhatunk. Egy kisebb talajegyengetés után a kívánt terület mentén karókat verünk le a földbe. Pontos méretekkel sajnos nem tudok szolgálni mivel itt a végtermék dönt. Jómagam 70 cm hosszú karókat vertem le cirka felükig és ezek közé született a vesszőfonat. A vesszőfonathoz mogyoró, szilva, madárcseresznye (Májusfa), fűz vesszőket használtam és kisebb megerősítéseket kapott madzaggal.

Miután kész ez a "keret" jöhet a beltartalom. Alsó rétegnek nem szükséges első osztályú humuszt raknunk tökéletes a talajegyengetésből megmaradt föld is, erre egy meszes vagy hamus réteg került fertőtlenítési célzattal majd jó minőségű kecske és tyúk ganés táptalaj.

Ha épp nem tart mindenki otthon jószágot tökéletes egy zsák virágföld is.

Ezután már csak magvaink elhintése marad hátra, amit már a kert felépítése előtti tervezési fázisban megálmodott szisztéma szerint kell csak a földbe dugdosnunk és várjunk.

Növények a teljesség igénye nélkül: fehér üröm, borsikafű, szurokfű, petrezselyem, tárkony, metélőhagyma

Hótalp 2.0 - a teszt

Mivel itthon nem nagyon volt értékelhető mennyiségű hó, kimondottan jól jött, hogy a Húsvétot Zakopane környékén töltöttem. Nem akarok most a szép tájról írni, viszont arról annál inkább, hogy a második hótalpat is felvittem egy tesztelésre.
A Tatra tetejében egy ötven centis hóban sikerült a próbakört lefutni és sajnos nem jó eredménnyel. A talp maga használható, az ötven centis hóban talán ha tizenöt centit süllyedtem, viszont sajnos a keresztpálcák túl vékonyak lettek, így mikor lépni akartam, elpattantak. Tehát ez a kör sikertelen volt, viszont erről szól a kísérletezés, hogy a vakvágányokon keresztül jussunk el a helyes megoldásig. Következő körben vastagabb fűzfaágakkal próbálkozom,mivel azok talán rugalmasabbak a mogyoróágaknál.
Ezt apróságok leszámítva viszont elégedett vagyok az eredménnyel. A következő pedig még jobb lesz.

Egy varrós zsák bemutatása

Bármilyen egy naposnál hosszabb útra is megy valaki, alapvetően szükséges, hogy legyen nála egy kis csomag, amiben a varráshoz, foltozáshoz való holmik vannak. Most a sajátomat mutatom be, viszont most az elkészítést nem, csak a kész darabokat, amiket erősen tudok javasolni, hogy vigyen magával egy csapatból legalább egy ember. Az egyes tárgyak elkészítését későbbi bejegyzésekben igyekszünk majd taglalni.

Magát a táskát növénnyel festett nemezből készítettem, lencérnával domborítottam a mintáját és a gombja is saját készítésű agyaggomb. Maga a táskaforma a tarsolyok formavilágát követi
Talán a legfontosabb egykönnyen kezelhető zsákon, vagy tarisznyán kívül, amiben a varrókészletet tartjuk a tű. Az én esetemben egy vastű és egy csonttű van a készletemben egy csont tűtartóban. Ilyen csont- és vastűket a korai középkorban általánosan használtak. Nincs is nagy variációs lehetőség ezekre. Ehhez két különféle cérnát szoktam vinni, fekete és fehér lencérnákat, amiket a legegyszerűbb módon egy vékony pálcára tekerek fel.
A tűtartó vége egyébként bogozóként is használható.
A varrás másik elengedhetetlen kelléke a szúróár. Ha esetleg bőrt kell varrni, csizmát foltozni, akkor igen praktikus, lényegében elengedhetetlen darab. A szúróárak használata szintén elterjedt volt a x. század Európájában.
Szintén jól tud jönni a bőrvarráshoz, foltok szabásához a pici kés és a kovácsolt olló is. Az olló formája évszázadokon keresztül olyan volt, mint amilyen a felszerelésemben is van. Ez a legegyszerűbb ollóforma, amit a mai napig is meg lehet figyelni a birkanyírók körében.
Egy maréknyi kenderzsinór ezerféle módon felhasználható. A hátizsákhoz, a hótalphoz is ilyet használtam fel, de a zsákomra a bőrt is ilyen kenderzsinórral varrtam fel. De ha valami fel kell valahová kötni, a kenderzsinórból megsodort vastagabb zsinór legalább 40-50 kg-ot megbír. Szükség esetén hálónak is megfelelő.
Ami még a zsákomban van és elengedhetetlen, az a faggyús erszényem. Ez szarvasbőrből készült, amibe egyszerűen belepakoltam a faggyút. A várakozással ellentétben nem engedi át a zsírt a bőrt, így ez a megoldás igen használhatónak bizonyult. A faggyú pedig a lábbelik és esetleg a textilek vízhatlanításán túl a cérnák átkenéséig mindenre jó. Még fontosabb, ha figyelembe vesszük azt is, hogy száraz bőrre a legjobb anyag. A szélben kiszáradt ajkak ugyanúgy kenhetőek vele, mint a ruha által kidörzsölt testtájak. Mi ezt kevertük össze gyógynövénnyel és azzal kenegettük a feltört vállunkat és lábunkat is.Erről majd később.

Mikor januárban útra keltünk, ez volt talán az egész varrós holmink és nem volt olyan akadály, amihez ne lett volna benne eszköz.
Amit még javaslok a fent felsoroltakon felül, hogy kisebb-nagyobb bőr- és textildarabokat is érdemes elrakni arra az esetre, ha esetleg foltozni kell valamit (zsákot, csizmát, nadrágot). Esetleg e mellé még egy darabka viasz is elfér szintén a vízhatlanítás okán.

Néhány régészeti példa a felszerelésben látható darabokra:
Bogozó Kistokajból:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/tabori-felszerelesek/tabori-kiegeszitok/szerszamok/bogozo-kistokaj
Szúróár Yorkból:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/tabori-felszerelesek/tabori-kiegeszitok/szerszamok/ar-jorvik-york
Olló Stenkumla városából:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/noi-viseletek/kiegeszitok/kiegeszitok/ollok/ollo-stenkumla
Csont tű Björkőből:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/noi-viseletek/kiegeszitok/kiegeszitok/tutartok/csont-tu-birka

Ezek a leletek alapján általánosan elterjedt eszközök lehettek, így talán joggal feltételezhetem, hogy a x. század Kárpát-Medencéjében is effélék lehettek használatban.

Hótalp 2.0

Mivel ki akartam próbálni jópár dolgot, a téli túránkra két pár hótalpat készítettem. Az elsőt korábban már bemutattam, most jöjjön egy egyszerűbb.
Ennek a hótalpnak az alapja egy karikába hajtott fűzfaág volt. Eleinte el sem hittem, hogy így meg lehet hajlítani, de a tűz feletti melegítés és a lassú, fokozatos hajlítás csodákra képes. Na meg a fűz egyébként is szépen hajlik. Tehát karikába hajtottam, a végeit erősen összekötöztem, majd a megkötés helyétől jobb és bal felé is még jó pár centin lebandázsoltam, hogy biztosan fogjon.
Ez után jöttek a keresztpálcák. Erre a célra mogyoróágat választottam. Kettő-kettő párhuzamosan széltébe és hosszába is úgy, hogy használat közben a hátulsó a sarok előtt, az elülső pedig a lábujjak tövétől egy kicsit hátrébb legyen. Az ezekre merőleges pálcák pedig a lábfej két oldala mellett kell, hogy elfussanak.
A következő lépésben a lábfej alatt pálcák közül az elülsőhöz kellett valamilyen zsinór, amivel a lábamhoz tudom kötni a talpat. Erre a célra kenderzsinórt használtam fel. Megsodortam szorosra, félbehajtottam, így felpenderedett és az eredeti anyaghoz képest igen erős lett. Ezt egyszerűen saját magán áthúzva rögzítettem a pálcára egyet-egyet mindkét oldalra a lábfej mellé.
Így el is készültem, már csak a próba volt hátra.Hó híján sárral kísérleteztem és az volt a tapasztalat, hogy ha járok, akkor kevésbé süllyedek, mint simán csizmában.
A talpakat csak az első keresztlécnél rögzítettem a lábamra, így lépéskor nem hajlott meg az egész.

Szárított nyers kecskehús

Ha az ember A pontból B-be igyekszik (vagy nem is igyekszik) és ez a táv nem két perc, valami elemózsiát célszerű magával cipelni. Ha pedig A és B oly messze van egymástól, hogy a friss étket a "megbagzás" veszélye fenyegeti, érdemes tartósítani...
Erre rengeteg módszer volt használatban napjainkig. De a legnehezebb dolognak a hús tartósítása bizonyult, mivel gyakorlatilag könnyen romló fehérjetömkeleg magas víztartalommal. Kézenfekvő dolognak tűnt tehát a husi víztelenítése.

A steppe népei ősidők óta használják ezt a módszert, joggal feltételezhető tehát honfoglaló őseinknél is. (Sőt! A közelmúltig megmaradt a hús szárításának hagyománya pásztorainknál.)
Csinálták tőlünk nyugatabbra is, de nem olyan számottevő (inkább sózták), meg nyilván a steppén könnyebb is így tartósítani, mivel nehezebben vizesedik vissza a cucc.

Pásztoraink a  húst (többnyire megmaradt pörkölt, amire a korunkból nem tudunk semmiféle említést) bőrön szétterítve, vagy nádból készült "hacurkán" (nád veszők egymás mellé fektetve egy fa kereten), vessző-szárítón így-úgy szárították. De a lényeg: folyamatos szárító meleg légmozgás (avagy szellő), meg hogy a légy ne szállja. Nyilván nyáridőben. Télen tűz közelében elképzelhető (pl a nemezsátor közepin).

Autentikus szárítási módok a fent leírt technikák. Én viszont mivel téli túrához kellett, cserépkályha tetején. Mindenféle fémrácsok segítségével láttam hozzá.
Miért kecske? Többek közt mer' ez van itthon. :-) Bár írják, mondják hogy a vikingek csípték a disznóhúst szárítva, a magyarság elég kevés disznóhúst fogyasztott a X. században. Jó ötlet a marha, juh és a lóhús is.

No tehát. Vékony hosszúkás csíkokra vágtam a húst (minél vékonyabb annál jobb, ha egy kicsit hideg könnyebb vágni faterom útmutatása szerint), faggyúzás nélkül. Rácsra tettem, lelógattam, a lényeg hogy lehetőleg nagy felületen érje a meleg szellő, és ne érjenek össze a darabkák. Ha fektetjük érdemes egyszer megfordítani.

Napi kétszeri tüzelés mellett kb. 2 nap alatt kész van. Addig kell szárítani, míg törhető (vagy erősen szíjas) nem lesz.Tárolása lehetőleg száraz helyen vászonzsákban történik. A tömegvesztés jelentős volt: 2,5kg húsból lett kb. 80 dkg.

Egy fél kilót előtte besóztam külön tálban, hagytam egy éjszakán át állni majd utána szárítottam. Az eredmény kicsit másabb lett szerintem, gyorsabban száradt, a végén szét lehetett kéz közt morzsolni porrá.

Volt bátorságom a végén megkóstolni így nyersen. Hát mit mondjak, kifejezetten jó! Kalandozni biztos ezt vinném, mert könnyű és könnyen pakolható. Sajnos eltarthatósági próbát nem csináltam, legközelebb az is meglesz.

De hogy valójában, milyen volt alapanyagként, arról a fiúkat kell megkérdezni.

Mi is ez az oldal?

Talán ezzel kellett volna kezdeni. Mindenesetre a két nyitóposzt után lassan illik.

Tehát ez az oldal azért van, hogy egy szűk és erősen kísérletező kedvű baráti társaság tapasztalatait összefoglalja, közreadja. Milyen tapasztalatokat is? Történelmi életmód-rekonstrukcióval foglalkozó csoporthoz tartozunk, azzal dolgozunk, ám közülük is négyen arra adtuk a fejünket, hogy az ismereteinket kamatoztassuk terepen is. Ide tartozik a 10. századi vadonban való túlélés általunk meg elérhető és legális formáinak a feltérképezése, kipróbálása mind az eszközkészítés, mind a táplálkozás terén, mind pedig az időjárással való harc terén. De ide tartoznak még a növénygyűjtő útjaink is, amik során ehető és festésre alkalmas növényeket gyűjtünk figyelembe véve persze azt is, hogy éltek-e az adott növények ezer éve a mai Kelet-Magyarország területén.
Ezekhez a tesztmenetekhez meglepően sok holmi célszerű, ha van nálunk, főleg, ha hidegebb, vagy esősebb időszakban zajlanak. Ezek készítése és használata lesz talán az elsődleges a bejegyzések között. De a legegyszerűbb dolgokról se feledkezünk meg, így pl. a tűzgyújtásról. Mindez persze különböző terepviszonyok között, különféle időjárásban is, hiszen ami működik esőben és sárban az nem biztos,hogy fog a 40 fokos napsütésben és vica-versa.

Tehát ezekről fogunk írni négyen, ki-ki a maga sebességének megfelelően.

Hótalp 1.0

Két jóbaráttal együtt úgy gondoltuk, hogy januárban teszünk egy könnyed három és fél napos túrát a Zemplén hegyei között. Úgy számoltuk, hogy lesz hideg, hó, minden, ami a tél szükséges kelléke. Ennek megfelelően készültünk. Persze nem is lenne igazi a kaland, ha minden a visszájára nem sülne el, így végül a tervezett helyett nulla fok körüli állandó hőmérsékletet kaptunk rengeteg esővel és ruha alá mászó köddel - bár azt meg kell mondani, hogy így valóban nagyobb kihívás volt az egész.
Ettől függetlenül készültünk hótalppal, mert akkor még hittünk a szerencsénkben. Én kettővel is. Ezek közül az egyiket szeretném bemutatni most. Gyakorlati tapasztalatot sajnos nem tudok hozzátenni, mivel az időjárás kibabrált velünk, de az elkészítését szívesen közreadom. Megjegyzem, sárban tudtam vele járni.

Első lépésként a talp testét érdemes elkészíteni. Én erre a célra mogyoróvesszőket használtam fel. Két vastagabbik végükön összekötöztem őket, majd finoman elkezdtem meghajlítani. Amikor már nagyon kezdett akadni a hajtás, tűz fölött az melegítettem és ilyenkor szinte 20 centinként haladva folytattam a hajlítást. Mikor végül összeért a két pálca vége, erősen kendermadzaggal összekötöztem őket. Ez után a csúcsos végtől elindulva egy zsinórral végigmentem a talp testén, néhány centinként egy hurkot kötve (egyszerű csomóval), amibe később a keresztzsinórozást fűztem. Mikor végeztem, került fel a két keresztpálca szintén mogyoróból egy erős bandázsolással. A két pálca között a táv a talpam méretének kb. kétharmada lett. Miután ez készen lett, az előkészített hurkokon átvezettem egy zsinórt, hogy egyfajta hálószerű módon töltse ki a hótalp testének belsejét. Ez után pedig már csak a lábravaló rögzítés eszköze hiányzott. Erre a célra kendercérnából sodortam két zsinórt és a keresztlécek közül az elsőre rögzítettem olyan módon, hogy saját magán húztam át. Így a lábamat csak az első keresztléchez rögzítve elkerülhető, hogy lábemeléskor a sarok elemelkedése túl sok feszültséget okozzon a fában.

Ha egyszer eljutunk a tesztelésig, megírom az eredményeket. A sárban jól viselkedett.

A munkamenet képekben: