Menedék építése az ártéren

Az előző túránk fő célja egy menedék felépítése és belakása volt. Ezt a létező legegyszerűbben, a környezet legkisebb károsodása mellett akartuk elkövetni, így külön kapóra jött az árterekre jellemző rengeteg kidőlt, partra vetett fa.
Az összes szerszám, amit az építkezéshez felhasználtunk, fejenként egy balta volt, viszont azt egész nap nem tettük le és kiemelten fontos volt a munka szempontjából, hogy könnyű, gyors, jól kezelhető fejszékről volt szó.
Első lépésben átértékeltük az eredeti terveinket és egy megdőlt, de élő fát választottunk ki a menedék alapjának a helyett, hogy önálló állványzatot építettünk volna. Ez után nem kevés vastagabb ágat vágtunk, amiket félkörben a megdőlt fának támasztottunk. Ezek közé vékony, hajlékony ágakat fűztünk vízszintesen, hogy legyen valami, ami megtartja a majd később ráhordott fedőréteget. Így elkészült egy nagyon egyszerű tetőszerkezet, amit aztán részben náddal, részben leveles fűzfaágakkal fedtünk be több centi vastagon. Egy esőnek így még nem állt volna ellen, de a hajnali párát már nem engedte be és ami még fontosabb, kicsit megfogta a meleget, ami a menedék nyitott oldala felől rakott tűzből áradt.
Ez után már csak a fekhelyet kellett kialakítani. Mivel nulla fok körüli hőmérsékletre számítottunk, ezt nem lehetett félvállról venni. Vékony, leveles fűzfaágak komoly halmát hordtuk össze magunk alá. Ha tovább maradunk, frissíteni kellett volna, de így a két napra ez elég volt. Persze éjjel egy takarót magunk alá terítettünk még.

A történet képekben:

1, a megdőlt fa a vastag, tetőszerkezetnek való ágakkal:

2, a vékony ágak befűzve, amik végül magát a fedőanyagot tartják:

3, az első néhány halom takaróanyag a helyén van:

4, a kész menedék a fekhellyel együtt, belakva:

Gyors megoldás kötözésre: a vessző korc (+videó)

Mikor építjük a vadon mélyén kicsi menedékünket (vagy szedjük a gallyakat stb.), felötlik a  gondolat  fejünkben: „Na de kötözni mi a nádirigóval fogom?” 

Mindeközben az asszony által sodort csepűmadzag meg gonoszan otthon csücsül egy sarokban… Elfelejtettük hasznos társként magunk mellé venni.

Nincs mit tenni: őseink, nagyapáink tudásához kell fordulnunk újra!

A természetben rengeteg kötözésre alkalmas anyagból válogathatunk. Legerősebb ezek közül a fűzvessző! Magukból a vesszőkből is sodorhatunk kötelet, de ez merevebb, az elkészítése sok időt és kemény markot kíván, valamint kisebb feladatokra alkalmatlannak bizonyul.  Ilyenkor korcvesszőt készíthetünk. Ezt használták régen pákászok és pásztorok, nádkunyhóik, nádtutajaik építéséhez. Viszont sok idős ember még most is használja, mikor a kukoricagórót, az íziket, a venyigét kötözi össze vele. Készítését én is nagyapámtól tanultam.

Menete a következő:

Választunk egy egyéves (elágazás nélküli) fűzvesszőcskét. Fajt nem írok, mert igazából sokféle fűz vesszője megfelelő. Viszont hogy melyik (és mikor) jó, egy kis gyakorlással, próbálgatással megtanulható. Egy idő után már messziről megmondja az ember, melyik fűz alkalmas korcnak és melyik nem. Mindenesetre, ami nem jó, arra közben úgyis rájövünk, mert törik, gyökken.

Először én megpuhítom a vesszőt kicsit, hogy hajoljon, ne törjön. Ez úgy történik, hogy a térdemen meghajlítva párszor áthúzgálom.

Ha ez kész, a vékonyabb végétől egy arasznyira megfogjuk a vesszőt egyik kezünkkel. Másik kezünkkel tekerjük a vessző vastagabb végét. Hogy hogyan, az a videóban látszik. A művelet eredményeképp a vessző lök egy hurkot.

A tekerést addig kell folytatni, míg többször rácsavarodik a vékonyabb végére a vastagabb (kicsit mint a kötélnél), addig, amíg a korcvessző összetekeredve megáll és nem bomlik ki.

Ha ez is kész, átdugjuk a kötözni kívánt kéve (vagy akármi, amit éppen kötözni kívánunk) alatt. A korc vastagabb szárát átdugjuk a hurkon (ha hegyes a vége, nyilván könnyebb). Előfordul, hogy segíteni kell kicsit: egy parányit széttekerhetjük a hurkot, hogy átférjen a vastag vége.

Ezután meghúzzuk a korcot. Ha nem bomlott ki, jól csináltuk. Ha nem lenne mindkét kezünk tele, megveregethetnénk a vállunkat. 

Újra elkezdjük tekerni a vastag végét, mint az előbb, ami közvetlenül az összehúzásnál hurokba ugrik. Így nem bomlik ki. A fennmaradó véget bedugjuk a korc alatt a kévébe és kész!

Itt látható mozgóképen is a művelet:

Lelet, leírás nincs róla, de egy olyan ősi tudásról van szó, ami gond nélkül használható nagyjából az őskortól. Ahogy szárad, nyilván lazul a kötés, de addig tökéletesen tart. Ha túrára megyünk, érdemes néhányat előre elkészíteni, amit tudunk magunkkal vinni. Onnantól olyan gyorsan lehet vele dolgozni, mint afféle „paraszt gyors-kötegelővel”. 

Ha van rá módunk, készítéséről azért érdemes megkérdezni az időseket is. Élőben könnyebben megérthető, nem beszélve arról, hogy nekik is jól esik, ha valaki érdeklődik régi viselt dolgaik felől. Így sok egyéb dolgot is tanulhatunk tőlük. Éltetjük tudásukat.

Tűzgyújtás Kovával és Acéllal (+videó)

Amint már Balázs is említette a Tiszaparti építkzős című bejegyzésben, készítettünk egy videót a tűzgyújtásról, melynek eszközei a következőek voltak:
-Csiholó acél, mely magas széntartalmú acélból készült (10. század környéki Svéd lelet mintájára)

-Kovakő, de egy szimpla folyami kavics is megteszi, ha más nincs, csak ketté kell törni, hogy él    képződjön rajta.

- Gyékénybuzogány, hamulúgban főzve, majd szárítva.

-És végül de nem utolsó sorban, az éleszték, ennek legmegfelelőbb egy viszonylag száraz fűcsomó, faforgács.

 

Elengedhetetlen kellék még a gyújtós, amihez a nedves ködös időben, fák elszáradt ágain lelhetünk a legkönnyebben, mivel ezek kevésbé nedvesek, mint amik már lehullottak, ha az éleszték lángra kap, előbb a vékonyabb, szinte gyufaszál vastagságúakat kell rátenni először, majd sorban nagyobbakat, én így szoktam, van aki építkezik a gallyakból, s egy résen teszi be az égő élesztéket, én ezt a módszert annyira nem szeretem, de ki hogy érzi jónak :)

Még egy pár szó tűz keltő eszközök használatáról: a kőnek kell rendelkeznie éles résszel, ehhez ütjük hozzá az acél akképpen, hogy az szikrákat szórjon, s azok lehetőleg a kőre helyezett taplóba érkezzenek, vagy egy része, ezt érdemes gyakorolni mielőtt élesben lenne rá szükség, és még annyit. hogy sok sok tapló legyen nálunk, legyen az gomba, szenes vászon, vagy épp nádbuzogány, mert ha nedves az éleszték, akkor biz sok kell a parázsló taplóból, de most következzék a videó, kicsit hosszúra sikeredett ,mert nem volt olyan száraz az élesztékem, a videó szerkesztéshez meg nem értek.