Csodakenőcs-recept

Korábban már volt szó arról, hogy mennyire fontos, hogy faggyú legyen nálunk a hosszabb utakon. Akkor említettem, hogy a faggyúval kapcsolatban egy végtelenül egyszerű receptet közre fogunk adni. Úgy volt, hogy ezt Gyuri írja meg majd, ám a hétvégén volt egy balesetem és egy kicsit megégettem a kezemet, így megcsináltam a kencét, ha meg már elkészült, akkor közre is adom.
Nemmásról van itt szó, mint a körömvirág-kenőcsről. Amit a faggyú nedvesítő, bőrápoló hatása és a körömvirág gyulladáscsökkentő hatása miatt bátran lehet használni égésre, sebekre, kidörzsölt testfelületekre, feltört lábra, vállra, de ajakírnak is.
Maga a recept pedig végtelenül egyszerű:
-kell faggyú
-kell körömvirág
-és össze kell keverni.

A tapasztalat az, hogy a feltört vállat egy éjszaka alatt használhatóvá varázsolja, a kidörzsölt combot úgyszintén. Az égéstől hólyagos kezem nem fáj, miután elkezd felszívódni a kenőcs, valamint gyorsabban is gyógyul.
Mivel jó esetben a gyulladásos betegségek miatt hosszabb utakra mindenki visz magával körömvirágot, illetve vízhatlanítás végett faggyút is, bárhol elkészíthető egyetlen perc alatt is.

Gyógy- és fűszernövények 1.0 (Kert)

Ahogy pár bejegyzéssel korábban írta Feri is ha "az ember A pontból B-be igyekszik (vagy nem is igyekszik) és ez a táv nem két perc, valami elemózsiát célszerű magával cipelni." Nem mindegy azonban, hogy mivel is fűszerezzük ezeket az ételeket, mert hát ugye az íz sem utolsó szempont valamint fűszernövényeink gyógyhatással is rendelkeznek, ami szintén hasznos lehet.

Mivel az ember elég rafinált teremtmény rájött pár ezer évvel ezelőtt, hogy ezeket nem csak hosszadalmas munkával gyűjtögetve, hanem bizony saját maga által termesztve is be lehet szerezni. A termesztéshez egy nagyon praktikus dolog a magas ágyás.
Elkészíteni sem nehéz, gyomtalanítani is egyszerűbb és ritkábban is kell, egyetlen hátránya kicsivel több locsolást igényel.

Első lépésként válasszunk egy nekünk tetsző földterületet amire a kívánt nagyságú kertet akarjuk megkreálni. Több növény nagyobb terület - az elv igen egyszerű. A vetőmagvak hátoldalán fellelhető a várható magasság, élettartam (egynyári, évelő), fényigény, vízigény, fényigény és ültetési idő ami igen jó támpontot ad. Mivel nem egy általunk ismeretlen Szomáliai domb lankáin akarunk kertészkedni valamilyen halvány elképzelésünk van a nap várható útjáról így be tudjuk tájolni a növényeket fényigény szerint, valamint az általános iskolában elsajátított tornasor elvét követve a nagyobb növényeket a naptól távolabb fogjuk elhelyezni, hogy ne árnyékolják a többieket. Kivételek persze mindig akadnak, például árnyékkedvelő növények.

Miután lelki szemeink előtt vagy a tervező asztalon felsejlettek a leendő kertünk víziói szerszámot is ragadhatunk. Egy kisebb talajegyengetés után a kívánt terület mentén karókat verünk le a földbe. Pontos méretekkel sajnos nem tudok szolgálni mivel itt a végtermék dönt. Jómagam 70 cm hosszú karókat vertem le cirka felükig és ezek közé született a vesszőfonat. A vesszőfonathoz mogyoró, szilva, madárcseresznye (Májusfa), fűz vesszőket használtam és kisebb megerősítéseket kapott madzaggal.

Miután kész ez a "keret" jöhet a beltartalom. Alsó rétegnek nem szükséges első osztályú humuszt raknunk tökéletes a talajegyengetésből megmaradt föld is, erre egy meszes vagy hamus réteg került fertőtlenítési célzattal majd jó minőségű kecske és tyúk ganés táptalaj.

Ha épp nem tart mindenki otthon jószágot tökéletes egy zsák virágföld is.

Ezután már csak magvaink elhintése marad hátra, amit már a kert felépítése előtti tervezési fázisban megálmodott szisztéma szerint kell csak a földbe dugdosnunk és várjunk.

Növények a teljesség igénye nélkül: fehér üröm, borsikafű, szurokfű, petrezselyem, tárkony, metélőhagyma

Hótalp 2.0 - a teszt

Mivel itthon nem nagyon volt értékelhető mennyiségű hó, kimondottan jól jött, hogy a Húsvétot Zakopane környékén töltöttem. Nem akarok most a szép tájról írni, viszont arról annál inkább, hogy a második hótalpat is felvittem egy tesztelésre.
A Tatra tetejében egy ötven centis hóban sikerült a próbakört lefutni és sajnos nem jó eredménnyel. A talp maga használható, az ötven centis hóban talán ha tizenöt centit süllyedtem, viszont sajnos a keresztpálcák túl vékonyak lettek, így mikor lépni akartam, elpattantak. Tehát ez a kör sikertelen volt, viszont erről szól a kísérletezés, hogy a vakvágányokon keresztül jussunk el a helyes megoldásig. Következő körben vastagabb fűzfaágakkal próbálkozom,mivel azok talán rugalmasabbak a mogyoróágaknál.
Ezt apróságok leszámítva viszont elégedett vagyok az eredménnyel. A következő pedig még jobb lesz.

Egy varrós zsák bemutatása

Bármilyen egy naposnál hosszabb útra is megy valaki, alapvetően szükséges, hogy legyen nála egy kis csomag, amiben a varráshoz, foltozáshoz való holmik vannak. Most a sajátomat mutatom be, viszont most az elkészítést nem, csak a kész darabokat, amiket erősen tudok javasolni, hogy vigyen magával egy csapatból legalább egy ember. Az egyes tárgyak elkészítését későbbi bejegyzésekben igyekszünk majd taglalni.

Magát a táskát növénnyel festett nemezből készítettem, lencérnával domborítottam a mintáját és a gombja is saját készítésű agyaggomb. Maga a táskaforma a tarsolyok formavilágát követi
Talán a legfontosabb egykönnyen kezelhető zsákon, vagy tarisznyán kívül, amiben a varrókészletet tartjuk a tű. Az én esetemben egy vastű és egy csonttű van a készletemben egy csont tűtartóban. Ilyen csont- és vastűket a korai középkorban általánosan használtak. Nincs is nagy variációs lehetőség ezekre. Ehhez két különféle cérnát szoktam vinni, fekete és fehér lencérnákat, amiket a legegyszerűbb módon egy vékony pálcára tekerek fel.
A tűtartó vége egyébként bogozóként is használható.
A varrás másik elengedhetetlen kelléke a szúróár. Ha esetleg bőrt kell varrni, csizmát foltozni, akkor igen praktikus, lényegében elengedhetetlen darab. A szúróárak használata szintén elterjedt volt a x. század Európájában.
Szintén jól tud jönni a bőrvarráshoz, foltok szabásához a pici kés és a kovácsolt olló is. Az olló formája évszázadokon keresztül olyan volt, mint amilyen a felszerelésemben is van. Ez a legegyszerűbb ollóforma, amit a mai napig is meg lehet figyelni a birkanyírók körében.
Egy maréknyi kenderzsinór ezerféle módon felhasználható. A hátizsákhoz, a hótalphoz is ilyet használtam fel, de a zsákomra a bőrt is ilyen kenderzsinórral varrtam fel. De ha valami fel kell valahová kötni, a kenderzsinórból megsodort vastagabb zsinór legalább 40-50 kg-ot megbír. Szükség esetén hálónak is megfelelő.
Ami még a zsákomban van és elengedhetetlen, az a faggyús erszényem. Ez szarvasbőrből készült, amibe egyszerűen belepakoltam a faggyút. A várakozással ellentétben nem engedi át a zsírt a bőrt, így ez a megoldás igen használhatónak bizonyult. A faggyú pedig a lábbelik és esetleg a textilek vízhatlanításán túl a cérnák átkenéséig mindenre jó. Még fontosabb, ha figyelembe vesszük azt is, hogy száraz bőrre a legjobb anyag. A szélben kiszáradt ajkak ugyanúgy kenhetőek vele, mint a ruha által kidörzsölt testtájak. Mi ezt kevertük össze gyógynövénnyel és azzal kenegettük a feltört vállunkat és lábunkat is.Erről majd később.

Mikor januárban útra keltünk, ez volt talán az egész varrós holmink és nem volt olyan akadály, amihez ne lett volna benne eszköz.
Amit még javaslok a fent felsoroltakon felül, hogy kisebb-nagyobb bőr- és textildarabokat is érdemes elrakni arra az esetre, ha esetleg foltozni kell valamit (zsákot, csizmát, nadrágot). Esetleg e mellé még egy darabka viasz is elfér szintén a vízhatlanítás okán.

Néhány régészeti példa a felszerelésben látható darabokra:
Bogozó Kistokajból:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/tabori-felszerelesek/tabori-kiegeszitok/szerszamok/bogozo-kistokaj
Szúróár Yorkból:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/tabori-felszerelesek/tabori-kiegeszitok/szerszamok/ar-jorvik-york
Olló Stenkumla városából:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/noi-viseletek/kiegeszitok/kiegeszitok/ollok/ollo-stenkumla
Csont tű Björkőből:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/noi-viseletek/kiegeszitok/kiegeszitok/tutartok/csont-tu-birka

Ezek a leletek alapján általánosan elterjedt eszközök lehettek, így talán joggal feltételezhetem, hogy a x. század Kárpát-Medencéjében is effélék lehettek használatban.

Hótalp 2.0

Mivel ki akartam próbálni jópár dolgot, a téli túránkra két pár hótalpat készítettem. Az elsőt korábban már bemutattam, most jöjjön egy egyszerűbb.
Ennek a hótalpnak az alapja egy karikába hajtott fűzfaág volt. Eleinte el sem hittem, hogy így meg lehet hajlítani, de a tűz feletti melegítés és a lassú, fokozatos hajlítás csodákra képes. Na meg a fűz egyébként is szépen hajlik. Tehát karikába hajtottam, a végeit erősen összekötöztem, majd a megkötés helyétől jobb és bal felé is még jó pár centin lebandázsoltam, hogy biztosan fogjon.
Ez után jöttek a keresztpálcák. Erre a célra mogyoróágat választottam. Kettő-kettő párhuzamosan széltébe és hosszába is úgy, hogy használat közben a hátulsó a sarok előtt, az elülső pedig a lábujjak tövétől egy kicsit hátrébb legyen. Az ezekre merőleges pálcák pedig a lábfej két oldala mellett kell, hogy elfussanak.
A következő lépésben a lábfej alatt pálcák közül az elülsőhöz kellett valamilyen zsinór, amivel a lábamhoz tudom kötni a talpat. Erre a célra kenderzsinórt használtam fel. Megsodortam szorosra, félbehajtottam, így felpenderedett és az eredeti anyaghoz képest igen erős lett. Ezt egyszerűen saját magán áthúzva rögzítettem a pálcára egyet-egyet mindkét oldalra a lábfej mellé.
Így el is készültem, már csak a próba volt hátra.Hó híján sárral kísérleteztem és az volt a tapasztalat, hogy ha járok, akkor kevésbé süllyedek, mint simán csizmában.
A talpakat csak az első keresztlécnél rögzítettem a lábamra, így lépéskor nem hajlott meg az egész.

Szárított nyers kecskehús

Ha az ember A pontból B-be igyekszik (vagy nem is igyekszik) és ez a táv nem két perc, valami elemózsiát célszerű magával cipelni. Ha pedig A és B oly messze van egymástól, hogy a friss étket a "megbagzás" veszélye fenyegeti, érdemes tartósítani...
Erre rengeteg módszer volt használatban napjainkig. De a legnehezebb dolognak a hús tartósítása bizonyult, mivel gyakorlatilag könnyen romló fehérjetömkeleg magas víztartalommal. Kézenfekvő dolognak tűnt tehát a husi víztelenítése.

A steppe népei ősidők óta használják ezt a módszert, joggal feltételezhető tehát honfoglaló őseinknél is. (Sőt! A közelmúltig megmaradt a hús szárításának hagyománya pásztorainknál.)
Csinálták tőlünk nyugatabbra is, de nem olyan számottevő (inkább sózták), meg nyilván a steppén könnyebb is így tartósítani, mivel nehezebben vizesedik vissza a cucc.

Pásztoraink a  húst (többnyire megmaradt pörkölt, amire a korunkból nem tudunk semmiféle említést) bőrön szétterítve, vagy nádból készült "hacurkán" (nád veszők egymás mellé fektetve egy fa kereten), vessző-szárítón így-úgy szárították. De a lényeg: folyamatos szárító meleg légmozgás (avagy szellő), meg hogy a légy ne szállja. Nyilván nyáridőben. Télen tűz közelében elképzelhető (pl a nemezsátor közepin).

Autentikus szárítási módok a fent leírt technikák. Én viszont mivel téli túrához kellett, cserépkályha tetején. Mindenféle fémrácsok segítségével láttam hozzá.
Miért kecske? Többek közt mer' ez van itthon. :-) Bár írják, mondják hogy a vikingek csípték a disznóhúst szárítva, a magyarság elég kevés disznóhúst fogyasztott a X. században. Jó ötlet a marha, juh és a lóhús is.

No tehát. Vékony hosszúkás csíkokra vágtam a húst (minél vékonyabb annál jobb, ha egy kicsit hideg könnyebb vágni faterom útmutatása szerint), faggyúzás nélkül. Rácsra tettem, lelógattam, a lényeg hogy lehetőleg nagy felületen érje a meleg szellő, és ne érjenek össze a darabkák. Ha fektetjük érdemes egyszer megfordítani.

Napi kétszeri tüzelés mellett kb. 2 nap alatt kész van. Addig kell szárítani, míg törhető (vagy erősen szíjas) nem lesz.Tárolása lehetőleg száraz helyen vászonzsákban történik. A tömegvesztés jelentős volt: 2,5kg húsból lett kb. 80 dkg.

Egy fél kilót előtte besóztam külön tálban, hagytam egy éjszakán át állni majd utána szárítottam. Az eredmény kicsit másabb lett szerintem, gyorsabban száradt, a végén szét lehetett kéz közt morzsolni porrá.

Volt bátorságom a végén megkóstolni így nyersen. Hát mit mondjak, kifejezetten jó! Kalandozni biztos ezt vinném, mert könnyű és könnyen pakolható. Sajnos eltarthatósági próbát nem csináltam, legközelebb az is meglesz.

De hogy valójában, milyen volt alapanyagként, arról a fiúkat kell megkérdezni.

Mi is ez az oldal?

Talán ezzel kellett volna kezdeni. Mindenesetre a két nyitóposzt után lassan illik.

Tehát ez az oldal azért van, hogy egy szűk és erősen kísérletező kedvű baráti társaság tapasztalatait összefoglalja, közreadja. Milyen tapasztalatokat is? Történelmi életmód-rekonstrukcióval foglalkozó csoporthoz tartozunk, azzal dolgozunk, ám közülük is négyen arra adtuk a fejünket, hogy az ismereteinket kamatoztassuk terepen is. Ide tartozik a 10. századi vadonban való túlélés általunk meg elérhető és legális formáinak a feltérképezése, kipróbálása mind az eszközkészítés, mind a táplálkozás terén, mind pedig az időjárással való harc terén. De ide tartoznak még a növénygyűjtő útjaink is, amik során ehető és festésre alkalmas növényeket gyűjtünk figyelembe véve persze azt is, hogy éltek-e az adott növények ezer éve a mai Kelet-Magyarország területén.
Ezekhez a tesztmenetekhez meglepően sok holmi célszerű, ha van nálunk, főleg, ha hidegebb, vagy esősebb időszakban zajlanak. Ezek készítése és használata lesz talán az elsődleges a bejegyzések között. De a legegyszerűbb dolgokról se feledkezünk meg, így pl. a tűzgyújtásról. Mindez persze különböző terepviszonyok között, különféle időjárásban is, hiszen ami működik esőben és sárban az nem biztos,hogy fog a 40 fokos napsütésben és vica-versa.

Tehát ezekről fogunk írni négyen, ki-ki a maga sebességének megfelelően.