Hátizsák Balázsnak 3.0

Lassan a hobbimmá fog válni a hátizsákok készítése. Illetve a hátizsákokat hordó eszközöké. A legújabb ilyen darab a tiszaparti út alatt készült. Elég egyszerű, az elkészítéshez egy baltát és egy íves vésőt használtam. Ezúttal vastagabb fűzfaágakból dolgoztam. Levágtam négy kényelmesebb darabot, kettőt a függőleges, kettőt a vízszintes rudaknak szánva. Ez után megnéztem, nagyjából milyen szélesen kell majd rögzítenem a két függőleges ágat ahhoz, hogy ne törje a hátam. Úgy döntöttem, hogy a két rúd közti táv kicsit nagyobb lesz a derekamnál. Ez után a jelölt helyeken megvéstem a vízszintesnek szánt ágakat, majd hozzákötöztem a függőlegeseket. Hogy masszívabban tartson a szerkezet, a rudakat keresztirányban is összekötöztem egy vastagabb kenderzsinórral. És ez után már csak a vállszíj hiányzott. Azt a szokásos módon követtem el, kötélből. Az eddigieknél vastagabb kenderkötelet használtam, de komolyabb terhelésnél még ez is tört. Így fog még később bőr váll-lap kerülni a szíjakra.
A szerkezet a teszt során kiválónak bizonyult, nem nyeklett meg, lehetett bátran pakolni rá, minden létező oldalról felfüggeszteni bármit. Elégedett vagyok vele, ráadásul pillanatok alatt meg lehet csinálni és tényleg szinte semmi nem kell hozzá. Akár a vésést is lehet finom baltázással csinálni.

Így készült:

Tiszaparti építkezős

Múlt hétvégén Danival és Ferivel sikerült kijutnunk a Tisza árterére és ott eltöltenünk egy hosszú hétvégét. Idilli volt a táj, kellemes az időjárás, csak a második reggelen kaptunk egy kiadós hideget és ködöt.
Amíg kint voltunk, építettünk egy kis menedéket, volt egy sikertelen kemencés kísérletünk, elkészült egy új hátizsákváz, gyakoroltuk a tűzgyújtást és a gyorskötözést és nyilván rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. Ilyen tapasztalat volt például az, hogy mennyit jelent egy jó fejsze, mit kell vigyünk, mi felesleges, mire mennyi idő kell és így tovább. A későbbiekben ezeket a tapasztalatokat egyenként és részletesen fogjuk tárgyalni külön-külön bejegyzésekben, amik között például a már nagyon régen tervezett tűzgyújtós videó is helyet fog kapni. Igyekszünk nem nagyon elhúzni az egyes cikkek közötti időt.

Hátizsák Zsófinak 1.0

Lassan eljött az ideje, hogy a feleségem is kapjon egy hátizsákot. Egy korábban készített, ám nagyon elméretezett tarisznyából indult el a dolog. Hozzávetőlegesen két óra elég is volt, hogy átalakuljon a tarisznya hátizsákká. Szükséges eszközök: kés, ár, hosszmérték, tű, fogó, kendercérna, kézi sodrású kenderkötél, bőr.
A korábbi vállpántot levettem, helyette két mogyoróágat rögzítettem, egyet alulra, egyet felülre előzőleg felvarrt bőr fülekre. Erre a két ágra került fel a kötél, ami a hátizsákpántot adja. A kötelet az alsó ágon rögzítettem, majd elvarrtam, hogy szorosabb legyen.
A korábbi tapasztalatokból kiindulva a kötél vállpántra tettem egy bőrt, ami meg kellene akadályozza, hogy nagyon vágjon a kötél.
Első ránézésre felmerülhet a kérdés, hogy mivel hosszában nincsen merevítő, ezért nem fog-e az alsó rész felcsúszni használat során. Kipróbáltam, ha van benne akár csak egy fél kiló súly is, nem.
Próba után jelentkezek a tapasztalatokkal.

Tejszárítás 1.2

Eljött a harmadik nap. Este eléggé lehűlt a levegő és kiadós esőt is kaptunk, így ma nem tudtam annyi időn át szárítani, mint akartam. Ettől függetlenül elégedett vagyok. Mára a tej már egészen sűrű lett, a vékonyabb darabok már nem csak elgörbültek, hanem törtek is. És szépen sárgul is. Még egy-két nap és szerintem készen is lesz. Közben Türk Feri megállapította, hogy a fokozódó savanyúság nem a romlás jele, hanem a víz eltávozásának, így nem aggódok. Főleg ha rendeltetésszerűen használjuk és nomád kóla lesz belőle (kis tejpor vízzel felöntve, alaposan összekeverve). Reményeim szerint holnap ki is próbálom.

Ma estére így nézett ki:

Tejszárítás 1.1

A tejet második napja szárítom az előzőekben már leírt módon. Szándékomban áll végig vezetni az egész folyamatot itt, teljesen addig, amíg fogyasztható nem lesz a szárított tej.
A második nap végére a vászon szélein megsárgult és porhanyóssá vált a tej. A belsőbb részeken ezzel szemben szintén keményedett, de csak annyit, hogy mint a szikes föld, berepedezett, illetve mikor a vásznat megmozgattam alatta, mintha lemezek lennének, úgy váltak fel az egyes darabok.
A belő részek íze még mindig őrzi az aludttej ízét, bár kicsit savanyúbb. A külső, sárgult részek íze viszont kimondottan savanyú. Végül arra jutottam, hogy ez tényleg kiváló frissítő ital lehet a savanyúsága miatt, akár a limonádé.

Így nézett ki:

Tejszárítás 1.0

Jövő hét végére hivatalos vagyok Lengyelországba egy nemzetközi középkori főzőversenyre. Minden nép a maga konyháját viszi, így igyekszünk mi is a nomád konyhát kellően előkészíteni. Több fogásos étel lesz, amire igyekszem majd később kitérni. Ám van egy fontos dolog, amit feljegyeztek elődeinkről, s amiről ez a cikk is szólni kíván. Ez pedig a szárított tej, amiből víz hozzáadásával üdítő készül. A mostani hőség tökéletes ahhoz, hogy kipróbáljam, mi is ez és hogyan működik. Jó pár héttel ezelőtt sikerült egy kis friss tehéntejhez jutnom. Eredetileg aludttejet akartam csinálni belőle, de sajnos elég kevés lett és a föl sem volt túl sok. Ráadásul nagyon lassan alakult át. Annyira, hogy ilyen sokat még tejre nem vártam. Melegben 10 nap kellett a sikerhez. Végül arra jutottam, hogy nem öntöm külön az egyes részeit, csak a savó nagyját öntöm le és kipróbálom, hogyan lehet szárítani és milyen lesz a végeredmény. Elöljáróban annyit, hogy a hasmenés majdnem garantált.
De akkor kezdjük a legelejéről. Először is a zsíros (és minél zsírosabb,annál jobb) tejet bele kell önteni egy edénybe és lezárni, majd árnyékos helyen békén hagyni. Ha a tetején egy sűrűbb réteg kezd képződni, akkor alakul, az már tejföl. Ezt a tejfölt, illetve az edényalján megülő még sűrűbb aludttejet öntöttem ki egy tiszta vászonra és ezen szárítom az egész kulimászt. Hogy biztosra menjek és se a hangyák, se a macskák, se a kutya ne dézsmáljon bele, elemeltem a földtől a vásznat,mégpedig úgy, hogy három gerelyt döftem a földbe és azok felső végéhez kötöttem a vásznat. Így egy kis mélyedés is alakult a vászonban, ami a kezdeti hígabb anyagunkat ne engedi kifolyt a vászonról.
Szárításra csak a legmelegebb időt használom ki, körülbelül 11-17 óra között teszem a tűző napra az aludttejet. Néha kicsit megforgatom. Először a savó maradéka csöpög ki, aztán szépen lassan egyre szilárdabb lesz. Az első nap végére már egészen krémes, berepedezett felszíne volt.
A szárítási időn túl az egész miskulancia vásznastul-mindenestül visszakerül az eredeti edénybe.
Az első nap végére a látható száradáson kívül egy kis savanyodást vettem észre. Ettől függetlenül nem sokat veszített az aludttej-ízből.

Íme a kezdet:

Hátizsák Balázsnak 2.0 - avagy ha nincs ló...

Ennél egyszerűbb zsákvázat még nem láttam. Ráadásul ezt a fajtát sokan feltételezik, hogy a legkorábbi időktől használhatják. Minden esetre az érett középkorból akadnak rá az első források, amik már biztosak.
Az elkészítése sem szakértelmet, sem különösebb időt nem igényel és már csak ezért is megéri egyszer kipróbálni.
Mi is kell hozzá? Egy darab villás ág, aminek a villái nem különösebben girbegurbák. Kell még egy fejsze, vagy fűrész, valamint egy vászoncsík (én a sálamat/turbánomat használtam fel, hogy kipróbáljam, milyen hamar lehet szükséghelyzetben egy használható zsákot összerakni), valamint egy kevés zsinór, amit ez esetben kézzel sodort kenderrel oldottam meg. Ezt általában szoktam is magamnál hordani.

Az ágat néhány mozdulattal megfelelő méretűre kellett alakítanom. Ez most a próbához úgy nézett ki, hogy a villák összefutása került kb. a vállam tetejéhez, az ágvég a tarkómhoz, a villák végei a csípőmhöz. És rákötöttem a sálat vállpántnak. Ami jobb a kötélnél, mert kevésbé mozdul el, valamint nem is vág annyira.
Ezzel kész is a szállítóeszköz. Első próbára egy zsineggel néhány feltekert nemeztakarót tettem fel rá. Viszont ez nem volt elég súly, így később kicseréltem a nemezzsákomra. Ez a csere pár perc alatt megvolt. A zsákba téglákat tettem, hogy imitáljam egy túrához szükséges felszerelés súlyát. És a tapasztalat nagyon kellemes volt, mivel a súly szépen a hátamra/vállamra feküdt, az ág nem nyomott, egy igen jól használható eszközt kaptam. Amire érdemes figyelni, hogy a felrögzített zsák elejét jó, ha a váz tetejéhez is rögzítjük, egyébként a súlytól lebukhat a váz alá, ami kényelmetlen lehet. De ezt a kérdést egy másfél méteres zsineggel könnyű megoldani.
A zsák kezelése is egyszerű, akár csak a vázra rögzítjük a holminkat, mint az első esetben, akár hordozót teszünk a vázra. Pillanatok alatt ki- és be lehet csomagolni bármit.