2016. január 29., péntek

Egy balesetes kobaktök javítása ínnal

Walahfrid von der Reichenau említi a lopótök termesztését Európában. Ezen kívül a néprajzi párhuzam megvan a mai napig a nomádoknál Ázsiában. Ezért használom én is, és nagyon jól működik, ténylegesen nem melegszik fel benne kánikulában sem a víz!

Viszont a messzi távolban jártam aképpen, hogy egy barátom a szokatlanul tikkasztó őszi napsütésben melege lévén kérlelt: "Adj innom barátom, szomjúhozom!"
Nem utasítottam vissza kérését, s bár csak "hitvány vízzel" kínálhattam meg, eképp nyújtottam felé tököm: "Ne!"
Ő viszont mivel ereje teljében lévő férfiként éli mindennapjait, ivás után erőből bényomta a fából faragott dugót. És mivel nem megfelelően készítettem el a kobaktököt (a felső rész levágása helyett, csak likat kellett volna  a tetejébe fúrnom) az megrepedt, mint kiadós karácsonyi lakoma után a jégeralsó.
Ezt kellett orvosolnom, hisz a tök se terem csak úgy a földből! (De igen!)
Ezt méhviasszal és marha ín segítségével hajtottam végre. Mindkettő használata általános a régebbi korokban.

Méhviasz beszerzésével próbálkozhatunk különböző villanyszerelési szakboltokban és méhtelepeken. Csak adni nem fognak. Így a méhésznél kötünk ki végül. Marha (illetve szarvas) ín előkészítését ez a korábbi cikk taglalja:
Az ín kikészítése

Először is csináltam egy vájatot a tök felszínén, amelyben fekszik majd a bandázs. Megjegyezném, hogy relatíve nehezebb volt faragni a tököt, mint gondoltam.
A repedést kitöltöttem olvadt méhviasszal. Jó bőven csorgattam, had töltse ki a hézagokat!



Majd ekkor egy darab ínt a számba véve rágtam. Amíg megkötött a viasz kb. fel is puhult, nyálkás lett az ín. (akkor jó ha kézzel megfogva kicsit ragadós) A tekerés előtt egy madzagból hurkot fektettem a vájatra. Körbe tekertem az ínt a vájatban. Kicsit csúszkált tekerés közben, igazítgatni kell. Majd a hurkon át dugtam az ín végét és az a hurkot meghúzva a bandázs alá került a vége. Így tartósabb.

Ezután hagytam, had száradjon ki a bandázs. Mikor megszáradt, viasszal leöntöttem a bandázst, és elkenegettem langyosabb állapotában. Kentem még a repedés belső oldalára is még ráadásnak.



A végeredmény megfelelő lett, nem folyik, nem csöpög. A bandázs nem csúszkál, a méhviasz is fixálja kicsit. Kipróbáltam, hogy én is jobban belenyomtam a dugót utólag: nem nyílt szét.

Így viszont már örömmel mutogathatjuk barátainknak, az immáron hibátlanul funkcionáló autentikus tökünket!

Az ín kikészítése

Egy állatnak gyakorlatilag minden része felhasználható valamire. Egyik ilyen hasznos része az ín. Az állatok inait az idők kezdete óta használja az emberiség különféle célokra, mint varrás, kötözés, bandázsolás.
Hogy ne menjünk túl messzire a nyílvesszők kötözése, a nomádok íjai karjainak bandázsolása ínnal történt.
Az Egyesült Államokban nyeregkészítéshez a mai napig használják.
Hogy hogyan kell előkészíteni, íme!

Felhasználhatók a marha, szarvas, őz, juh csánkfeszítő ina használható fel e célból. Utóbbiak rövidebbek. Próbáltam én a háti ínt is, de nem vált be, Túl merev volt szárítás után. A lábból kivenni lehet úgy, hogy felvágjuk és szépen kioperálgatjuk. De van egy gyorsabb módszer, amit én is alkalmazok.

Íme:
(A videó nem saját, de ettől jobbat én se készíthetnék.)


Utána kiszárítjuk (én szokás szerint a kályha tetején). S mikor kiszáradt teljesen. Egy fa tőkére tesszük és egy darab fakalapáccsal, vagy egy komolyabb fadarabbal szétkalapáljuk.





Utána szétszedegetjük szálakra. Az így szétszedett inat összekötve tároljuk száraz helyen.



Annak, aki nem hiszi, milyen hasznos dolog ez (képet sajnos nem tudok mutatni):
Megrágtam az ínt. Egy darab fűzfagallyat betekertem vele. Nem cifráztam, csak rátekertem. Kiszáradt, majd beleütögettem egy a gallyhoz képest nagyobb régi reszelő tüskéjét. A fűzfagally szétnyílt, de csak a bandázs után! Azt hiszem az eset magáért beszél. 

Ezért a tarisznyában nem árt ha bérelt helye van. Jó társunk lehet.


2016. január 25., hétfő

A második januári túráról

A tavalyihoz hasonlóan idén is kipróbáltuk magunkat január végén a Zemplénben. A tavalyival ellentétben idén viszont nagyon más körülményekkel találkoztunk, így például csak ketten indultunk el a tervezett három, vagy négy fő helyett. Ennek az a sajnálatos hátránya, hogy nem tudtuk megosztani a tennivalókat, illetve a felszerelés közös részét sem, valamint nem tudtunk improvizálni sem úgy, ahogy szerettünk volna, pedig jó lett volna kipróbálni egy ideiglenes szánkó építését, mivel a terep és az időjárás is egyaránt alkalmas volt arra, hogy a felszerelésünket, vagy egy részét szánkón húzzuk. Ez utóbbi végül is a jövő évi tervek közé került be.
A tapasztalatok:
-minusz tíz alatti fagyba érdemes vinni a száraz élesztéken túl két maréknyi csontszáraz aprógallyat is a tűzgyújtáshoz. Jelentős időmegtakarítás.
-ketten is el lehet indulni, de jobb hárman, négyen, maximum öten. Nem kevés olyan holmit kellett vigyünk, amiből egy kell akkor is, ha ketten megyünk, de akkor is elég egy, ha öten. Példa erre egy kisebb bogrács a teának, vagy az elsősegély-felszerelés (nem kell komoly ládára gondolni, csak a legfontosabb dolgokra).
-a csizmát érdemes minimum naponta egyszer vastagon átzsírozni.
-nem kell túlspirázni a ruhát. Erős minusz 15-18-ak voltak ránk, de három vászonnal bélelt vászonkabát elég volt akkor is, amikor megálltunk. Idén is vittem a nemezkabátot. Annyira kellett, hogy első este Gyuri viselte két órán át. Tartalékruhának is elég egy váltás meleg réteg a lábra és egy tartalék ing.
-a nemez lábszár több, mint kiválóan teljesített.

Egy szűkös galéria megnézhető itt.

2016. január 19., kedd

Bőrök festése otthon 2.


Ígértem korábban, hogy beszámolok a timsós bőreim fagyallal történő festéséről. Kipróbáltam és bár a várt eredményt értem el, úgy gondoltam mégis megosztom tapasztalataim.

Egy lyukas általam timsósan kikészített rackabőrt választottam. Száraz volt és kitöretlen.

A festőlé készítése így zajlott: Fogtam annyi fagyalbogyót, amennyit csak tudtam. Felfőztem, összetörtem és egy éjszakát hagytam állni.

Mielőtt fagyalos festőlébe tettem beáztattam. (Mint később kiderült nem ázott át eléggé) Áztatás után 2 éjszakára belenyomtam a festőlébe. (a bogyókat lusta voltam kiszedni, így benne maradtak)
Viszont az fontos, hogy a festőlé legfeljebb langyos legyen, ne legyen forró, mint a szöveteknél például. Az első darab bőrkét próbaképp beletettem még forrón. Összerántotta kicsit, gumis lett. Szóval megfőtt.

2 éjszakai állás után kaptam ezt a az állapotot:




Sajnos már itt látszott, hogy nem száraz bőrrel kellet volna próbálkoznom, hanem csávaléből egyből a festőlébe tenni. Már látszott, hogy nem minden perfekt. Nem egyformán fogta be mindenütt. És nem a benne hagyott bogyeszek miatt, mivel foltos nem volt, hanem olyan a felülete mint a márványnak.

Miután félig kitörtem, kapartam, ez lett belőle:


Nem tudom a képeken mennyire látszik, de a kék az megvan, csak "márványos". Viszont nagyon tetszik, hogy a bőroldalon szép fényes. (Hogy miért, fogalmam sincs! De a diónál ugyanezt tapasztaltam, akkor a dióolajra fogtam)
Tanulság az, amit már említettem, nem száraz bőrrel kell dolgozni. No azért könycseppet nem ejtek, mivel nekem így is tetszik, bár nem tökéletes. Szegésekhez, kisebb dolgokhoz még mindíg első osztályú lesz. Kicsit "ántik" hatású.

2016. január 6., szerda

Nyírfakéreg késtok

Talán nem kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos eszköz a kés, kezdve az étkezéstől egészen a munkáig az élet majdnem minden területén. Viszont ugyanilyen fontos a kés tokja is, ami védi a kést a nedvességtől, kosztól, illetve a felszerelést a késtől, valamint ami lehetővé teszi, hogy a kést kézhez közel tartsuk. Késtok számtalan dologból készíthető, ahogyan történelmi példáink is igen sok féle megoldást és alapanyagot vonultatnak fel. Én ezúttal alapanyagnak a nyírfa kérgét választottam, amit könnyűszerrel lehánthatunk egy késsel a kidőlt fáról. Még tavaly egy litván barátomtól kaptam a saját kérgemet, illetve néhány tippet, amik mentén elindultam, hogy megvalósítsam ezt a tervet.
Először is a kérget beáztattam három és fél hétre hideg vízbe. Utóbb kiderült, hogy van egy gyorsabb, a vadonhoz inkább alkalmazkodó megoldás is, amikor egyszerűen csak forró vízben áztatjuk néhány órát a kérget. Megjegyzem, az áztatás után én egy fél órát kellett, hogy forró vízben tartsam a kívánt eredmény eléréséhez. Az ázástól és a forró víztől a kéreg megpuhult, felpöndörödött. Előzőleg kivágtam belőle a két kellő darabot:egy palástot, ami körbeér a késen és az él felől össze tudom ragasztani/varrni, valamint egy az él formáját követő úgynevezett élvédőnek való darabot, ami az utólagos varrást hivatott a kés élétől megvédeni.
A palást anyagát még vizesen és forrón feszesen ráhajtottam a késre és két helyen erősen leszorítottam, a markolattal párhuzamosan, illetve a penge egész felületén. Itt a puha kéreg ugyanúgy viselkedett, mint a vizes bőr, szinte gyúrmázható volt. Ezt az egészet megszárítottam, majd csontenyvvel összeragasztottam úgy, hogy az élrészhez betoldottam az élvédő darabot is. Az enyv nagyjából 16 órát száradt ugyanúgy leszorítva, mint a kéreg szárításakor. Ez után szúróárral a kés vonala mentén végiglyukasztottam a tokot, majd vastag lencérnával feszesen végigvarrtam, legvégül pedig vastagon bedörzsöltem az egészet viasszal és ezután került rá az akasztó, esetünkben egy bőrszíj.
A segédletem: http://knives.com.ua/view_art.php?art=63

Ez lett a végeredmény:



A tok a kést elég passzosan tartja. Száradás után szépen visszakeményedett az eredeti keménységre, de az új formájával.

Ennek a toknak a történelmi háttere nem konkrét lelet. A nyírfa kérgét viszont Finnországtól Kínáig használták már jó ezer évvel ezelőtt is, sőt, sok helyen tőlünk Északra és Északkeletre használják mai napig is. Hogy mást ne említsek, 1000 és 1400 közötti időszakból több ezer, nyírfakéregre írt levél maradt meg Novgorodban és környékén. Link itt.
Ezen felül azt is tudjuk, hogy fakérget a honfoglalás korában is használta a magyarság, a fa tegezek külső borítása nem egyszer kéregből volt megoldva.
A tok formáját a praktikus gondolkodás határozta meg, miszerint a penge gerincén a legegyszerűbb megtörni a palástot és ennek megfelelően az él felőli oldalon a leginkább célszerű varrni.

2016. január 1., péntek

Téli öltözet, nomádosan - deréktól lefelé

Újabb január, újabb túra. Az elmúlt évben sokat alakult a képem a nomád viseletről, aminek köszönhetően igyekszem a gyapjúszőtt anyagokat száműzni a viseletemből. Így viszont nagyon komoly kérdés merült fel, mégpedig, hogy miként oldjam meg, hogy akár komoly hidegekben ne fázzak.
2015 végét ennek a kérdésnek a derék alá vonatkozó részével töltöttem el és részleges leletek, analógiák és egész leletek, valamint ábrázolások felhasználásával készült el a következő konstrukció:
-lenvászon alsónadrág, a tetején egy külön zsinórral megkötve, amire a berhe felső részét visszahajtom, illetve amit a viselet többi elemének rögzítéséhez használok. Kaukázusi berhe alapján készült.
-növényi festésű (kék: fagyal, barna: tölgylevél) lenvászon harisnya, felső részénél a derékzsinórhoz kötve. Moscsevaja-balkai brokát és vászon lábszár alapján készült.
-nemez lábszár, ami a vászonhoz hasonlóan az egész lábfejet takarja, illetve combközépen felül ér. Mongol nemez lábszár töredékből elindulva moscsevaja-balkai brokát és vászon lábszár szabására készült. Bővebben: Nemezvilág )
-csizma.

Így néz ki szépen sorban felvéve:





A berhe és a vászon lábszár közé jó eséllyel be tudok még szuszakolni egy vászon nadrágot is, biztos, ami biztos. Felvenni és levenni viszont nem a legegyszerűbb dolog.