Egy varrós zsák bemutatása

Bármilyen egy naposnál hosszabb útra is megy valaki, alapvetően szükséges, hogy legyen nála egy kis csomag, amiben a varráshoz, foltozáshoz való holmik vannak. Most a sajátomat mutatom be, viszont most az elkészítést nem, csak a kész darabokat, amiket erősen tudok javasolni, hogy vigyen magával egy csapatból legalább egy ember. Az egyes tárgyak elkészítését későbbi bejegyzésekben igyekszünk majd taglalni.

Magát a táskát növénnyel festett nemezből készítettem, lencérnával domborítottam a mintáját és a gombja is saját készítésű agyaggomb. Maga a táskaforma a tarsolyok formavilágát követi
Talán a legfontosabb egykönnyen kezelhető zsákon, vagy tarisznyán kívül, amiben a varrókészletet tartjuk a tű. Az én esetemben egy vastű és egy csonttű van a készletemben egy csont tűtartóban. Ilyen csont- és vastűket a korai középkorban általánosan használtak. Nincs is nagy variációs lehetőség ezekre. Ehhez két különféle cérnát szoktam vinni, fekete és fehér lencérnákat, amiket a legegyszerűbb módon egy vékony pálcára tekerek fel.
A tűtartó vége egyébként bogozóként is használható.
A varrás másik elengedhetetlen kelléke a szúróár. Ha esetleg bőrt kell varrni, csizmát foltozni, akkor igen praktikus, lényegében elengedhetetlen darab. A szúróárak használata szintén elterjedt volt a x. század Európájában.
Szintén jól tud jönni a bőrvarráshoz, foltok szabásához a pici kés és a kovácsolt olló is. Az olló formája évszázadokon keresztül olyan volt, mint amilyen a felszerelésemben is van. Ez a legegyszerűbb ollóforma, amit a mai napig is meg lehet figyelni a birkanyírók körében.
Egy maréknyi kenderzsinór ezerféle módon felhasználható. A hátizsákhoz, a hótalphoz is ilyet használtam fel, de a zsákomra a bőrt is ilyen kenderzsinórral varrtam fel. De ha valami fel kell valahová kötni, a kenderzsinórból megsodort vastagabb zsinór legalább 40-50 kg-ot megbír. Szükség esetén hálónak is megfelelő.
Ami még a zsákomban van és elengedhetetlen, az a faggyús erszényem. Ez szarvasbőrből készült, amibe egyszerűen belepakoltam a faggyút. A várakozással ellentétben nem engedi át a zsírt a bőrt, így ez a megoldás igen használhatónak bizonyult. A faggyú pedig a lábbelik és esetleg a textilek vízhatlanításán túl a cérnák átkenéséig mindenre jó. Még fontosabb, ha figyelembe vesszük azt is, hogy száraz bőrre a legjobb anyag. A szélben kiszáradt ajkak ugyanúgy kenhetőek vele, mint a ruha által kidörzsölt testtájak. Mi ezt kevertük össze gyógynövénnyel és azzal kenegettük a feltört vállunkat és lábunkat is.Erről majd később.

Mikor januárban útra keltünk, ez volt talán az egész varrós holmink és nem volt olyan akadály, amihez ne lett volna benne eszköz.
Amit még javaslok a fent felsoroltakon felül, hogy kisebb-nagyobb bőr- és textildarabokat is érdemes elrakni arra az esetre, ha esetleg foltozni kell valamit (zsákot, csizmát, nadrágot). Esetleg e mellé még egy darabka viasz is elfér szintén a vízhatlanítás okán.

Néhány régészeti példa a felszerelésben látható darabokra:
Bogozó Kistokajból:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/tabori-felszerelesek/tabori-kiegeszitok/szerszamok/bogozo-kistokaj
Szúróár Yorkból:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/tabori-felszerelesek/tabori-kiegeszitok/szerszamok/ar-jorvik-york
Olló Stenkumla városából:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/noi-viseletek/kiegeszitok/kiegeszitok/ollok/ollo-stenkumla
Csont tű Björkőből:
https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/noi-viseletek/kiegeszitok/kiegeszitok/tutartok/csont-tu-birka

Ezek a leletek alapján általánosan elterjedt eszközök lehettek, így talán joggal feltételezhetem, hogy a x. század Kárpát-Medencéjében is effélék lehettek használatban.

Hótalp 2.0

Mivel ki akartam próbálni jópár dolgot, a téli túránkra két pár hótalpat készítettem. Az elsőt korábban már bemutattam, most jöjjön egy egyszerűbb.
Ennek a hótalpnak az alapja egy karikába hajtott fűzfaág volt. Eleinte el sem hittem, hogy így meg lehet hajlítani, de a tűz feletti melegítés és a lassú, fokozatos hajlítás csodákra képes. Na meg a fűz egyébként is szépen hajlik. Tehát karikába hajtottam, a végeit erősen összekötöztem, majd a megkötés helyétől jobb és bal felé is még jó pár centin lebandázsoltam, hogy biztosan fogjon.
Ez után jöttek a keresztpálcák. Erre a célra mogyoróágat választottam. Kettő-kettő párhuzamosan széltébe és hosszába is úgy, hogy használat közben a hátulsó a sarok előtt, az elülső pedig a lábujjak tövétől egy kicsit hátrébb legyen. Az ezekre merőleges pálcák pedig a lábfej két oldala mellett kell, hogy elfussanak.
A következő lépésben a lábfej alatt pálcák közül az elülsőhöz kellett valamilyen zsinór, amivel a lábamhoz tudom kötni a talpat. Erre a célra kenderzsinórt használtam fel. Megsodortam szorosra, félbehajtottam, így felpenderedett és az eredeti anyaghoz képest igen erős lett. Ezt egyszerűen saját magán áthúzva rögzítettem a pálcára egyet-egyet mindkét oldalra a lábfej mellé.
Így el is készültem, már csak a próba volt hátra.Hó híján sárral kísérleteztem és az volt a tapasztalat, hogy ha járok, akkor kevésbé süllyedek, mint simán csizmában.
A talpakat csak az első keresztlécnél rögzítettem a lábamra, így lépéskor nem hajlott meg az egész.

Szárított nyers kecskehús

Ha az ember A pontból B-be igyekszik (vagy nem is igyekszik) és ez a táv nem két perc, valami elemózsiát célszerű magával cipelni. Ha pedig A és B oly messze van egymástól, hogy a friss étket a "megbagzás" veszélye fenyegeti, érdemes tartósítani...
Erre rengeteg módszer volt használatban napjainkig. De a legnehezebb dolognak a hús tartósítása bizonyult, mivel gyakorlatilag könnyen romló fehérjetömkeleg magas víztartalommal. Kézenfekvő dolognak tűnt tehát a husi víztelenítése.

A steppe népei ősidők óta használják ezt a módszert, joggal feltételezhető tehát honfoglaló őseinknél is. (Sőt! A közelmúltig megmaradt a hús szárításának hagyománya pásztorainknál.)
Csinálták tőlünk nyugatabbra is, de nem olyan számottevő (inkább sózták), meg nyilván a steppén könnyebb is így tartósítani, mivel nehezebben vizesedik vissza a cucc.

Pásztoraink a  húst (többnyire megmaradt pörkölt, amire a korunkból nem tudunk semmiféle említést) bőrön szétterítve, vagy nádból készült "hacurkán" (nád veszők egymás mellé fektetve egy fa kereten), vessző-szárítón így-úgy szárították. De a lényeg: folyamatos szárító meleg légmozgás (avagy szellő), meg hogy a légy ne szállja. Nyilván nyáridőben. Télen tűz közelében elképzelhető (pl a nemezsátor közepin).

Autentikus szárítási módok a fent leírt technikák. Én viszont mivel téli túrához kellett, cserépkályha tetején. Mindenféle fémrácsok segítségével láttam hozzá.
Miért kecske? Többek közt mer' ez van itthon. :-) Bár írják, mondják hogy a vikingek csípték a disznóhúst szárítva, a magyarság elég kevés disznóhúst fogyasztott a X. században. Jó ötlet a marha, juh és a lóhús is.

No tehát. Vékony hosszúkás csíkokra vágtam a húst (minél vékonyabb annál jobb, ha egy kicsit hideg könnyebb vágni faterom útmutatása szerint), faggyúzás nélkül. Rácsra tettem, lelógattam, a lényeg hogy lehetőleg nagy felületen érje a meleg szellő, és ne érjenek össze a darabkák. Ha fektetjük érdemes egyszer megfordítani.

Napi kétszeri tüzelés mellett kb. 2 nap alatt kész van. Addig kell szárítani, míg törhető (vagy erősen szíjas) nem lesz.Tárolása lehetőleg száraz helyen vászonzsákban történik. A tömegvesztés jelentős volt: 2,5kg húsból lett kb. 80 dkg.

Egy fél kilót előtte besóztam külön tálban, hagytam egy éjszakán át állni majd utána szárítottam. Az eredmény kicsit másabb lett szerintem, gyorsabban száradt, a végén szét lehetett kéz közt morzsolni porrá.

Volt bátorságom a végén megkóstolni így nyersen. Hát mit mondjak, kifejezetten jó! Kalandozni biztos ezt vinném, mert könnyű és könnyen pakolható. Sajnos eltarthatósági próbát nem csináltam, legközelebb az is meglesz.

De hogy valójában, milyen volt alapanyagként, arról a fiúkat kell megkérdezni.

Mi is ez az oldal?

Talán ezzel kellett volna kezdeni. Mindenesetre a két nyitóposzt után lassan illik.

Tehát ez az oldal azért van, hogy egy szűk és erősen kísérletező kedvű baráti társaság tapasztalatait összefoglalja, közreadja. Milyen tapasztalatokat is? Történelmi életmód-rekonstrukcióval foglalkozó csoporthoz tartozunk, azzal dolgozunk, ám közülük is négyen arra adtuk a fejünket, hogy az ismereteinket kamatoztassuk terepen is. Ide tartozik a 10. századi vadonban való túlélés általunk meg elérhető és legális formáinak a feltérképezése, kipróbálása mind az eszközkészítés, mind a táplálkozás terén, mind pedig az időjárással való harc terén. De ide tartoznak még a növénygyűjtő útjaink is, amik során ehető és festésre alkalmas növényeket gyűjtünk figyelembe véve persze azt is, hogy éltek-e az adott növények ezer éve a mai Kelet-Magyarország területén.
Ezekhez a tesztmenetekhez meglepően sok holmi célszerű, ha van nálunk, főleg, ha hidegebb, vagy esősebb időszakban zajlanak. Ezek készítése és használata lesz talán az elsődleges a bejegyzések között. De a legegyszerűbb dolgokról se feledkezünk meg, így pl. a tűzgyújtásról. Mindez persze különböző terepviszonyok között, különféle időjárásban is, hiszen ami működik esőben és sárban az nem biztos,hogy fog a 40 fokos napsütésben és vica-versa.

Tehát ezekről fogunk írni négyen, ki-ki a maga sebességének megfelelően.

Hótalp 1.0

Két jóbaráttal együtt úgy gondoltuk, hogy januárban teszünk egy könnyed három és fél napos túrát a Zemplén hegyei között. Úgy számoltuk, hogy lesz hideg, hó, minden, ami a tél szükséges kelléke. Ennek megfelelően készültünk. Persze nem is lenne igazi a kaland, ha minden a visszájára nem sülne el, így végül a tervezett helyett nulla fok körüli állandó hőmérsékletet kaptunk rengeteg esővel és ruha alá mászó köddel - bár azt meg kell mondani, hogy így valóban nagyobb kihívás volt az egész.
Ettől függetlenül készültünk hótalppal, mert akkor még hittünk a szerencsénkben. Én kettővel is. Ezek közül az egyiket szeretném bemutatni most. Gyakorlati tapasztalatot sajnos nem tudok hozzátenni, mivel az időjárás kibabrált velünk, de az elkészítését szívesen közreadom. Megjegyzem, sárban tudtam vele járni.

Első lépésként a talp testét érdemes elkészíteni. Én erre a célra mogyoróvesszőket használtam fel. Két vastagabbik végükön összekötöztem őket, majd finoman elkezdtem meghajlítani. Amikor már nagyon kezdett akadni a hajtás, tűz fölött az melegítettem és ilyenkor szinte 20 centinként haladva folytattam a hajlítást. Mikor végül összeért a két pálca vége, erősen kendermadzaggal összekötöztem őket. Ez után a csúcsos végtől elindulva egy zsinórral végigmentem a talp testén, néhány centinként egy hurkot kötve (egyszerű csomóval), amibe később a keresztzsinórozást fűztem. Mikor végeztem, került fel a két keresztpálca szintén mogyoróból egy erős bandázsolással. A két pálca között a táv a talpam méretének kb. kétharmada lett. Miután ez készen lett, az előkészített hurkokon átvezettem egy zsinórt, hogy egyfajta hálószerű módon töltse ki a hótalp testének belsejét. Ez után pedig már csak a lábravaló rögzítés eszköze hiányzott. Erre a célra kendercérnából sodortam két zsinórt és a keresztlécek közül az elsőre rögzítettem olyan módon, hogy saját magán húztam át. Így a lábamat csak az első keresztléchez rögzítve elkerülhető, hogy lábemeléskor a sarok elemelkedése túl sok feszültséget okozzon a fában.

Ha egyszer eljutunk a tesztelésig, megírom az eredményeket. A sárban jól viselkedett.

A munkamenet képekben:

Hátizsák Balázsnak 1.0

Ha a vadonba akarunk utazni és ott élni egy rövidebb, vagy hosszabb időt, az első és legfontosabb dolog, amit el kell készítenünk a hátizsák. Hátizsák nagyjából azóta létezik, hogy az embernek állandó eszközei vannak, amiket egyik helyről a másikra való útja során vinni akar. Igen fontos eszköz, ami nélkül ugyancsak bajos a túlélés. Ám nem mindegy, hogy milyen is. Nézzük az én első zsákomat.

Korábban készítettem egy nemez zsákot hátizsáknak, de nem igazán jött be, mivel a vállszíjat nem tudtam megfelelőre csinálni, az folyton nyúlt, rendre át kellett varrni és ez sok időt és energiát emésztett fel, ráadásul nem is lehetett mindig megcsinálni, így nem ritkán igen kényelmetlen volt a cipekedés.
Ennek a nemez zsáknak levettem a füleit és úgy döntöttem, hogy az őskorban már ismert és a középkorban még jócskán használt külső favázas hátizsákom alapja ez lesz. A vázat a legegyszerűbb és legelterjedtebb módon készítettem el, amihez többek között Ötzi zsákját is alapul vettem. Viszont szerkesztettem egy tálcát is az aljára, hogy a váz tetején kisebb legyen a terhelés.

Első lépésként tűz fölött megforrósítottam két mogyoróágat, amiknek az egyik végét meghajlítottam ívben és a két meghajtott véget jó arasznyi átfedéssel kenderzsinórral egymáshoz bandázsoltam. Ez lett a zsák vázának teteje. Ez után az egyenesen hagyott alsó részt kötöttem össze, hogy egy fix szélességet tartson a további munkánál. Következő lépésnek az alsó keresztágakat kötöztem fel, amelyek szintén mogyoróból készültek. Itt két ágat tettem egymás mellé, hiszen ez a rész felel a zsák tálcájának a megtartásáért csakúgy, mint a vállszíj alsó részének tartásáért. Felülre, ahová a zsákot lefedő bőr és a vállszíj felső rögzítése is került, szintén két vastagabb ágat kötöztem fel a váz alapjához. Ez után jött a tálca elkészítése. Az alsó keresztágakhoz két a zsákvázra merőleges ágat kötöztem fel igen szoros bandázzsal, hogy viszonylag mereven álljon. Ezt a két ágat a végükön és a közepükön is rögzítettem két keresztág felkötözésével. Ez után, hogy a későbbiekben felkerülő zsák súlya ne nyomja le a tálcát, a tálca alapját adó két ág végét a zsákváz felső keresztágának két végéhez kötöztem egy erősen megsodort kenderzsinórral.
Ez után következett a zsák rögzítése. Ehhez bőrből füleket varrtam a nemez zsákra és azoknál fogva kötöztem a zsákot a helyére. Végül pedig kenderkötélből elkészítettem a zsák pántját is.

A tapasztalatok viszont később néhány tévedésre is rávilágítottak. Így a vázat át kell szerkesszem vastagabb fából olyan módon, hogy az egyes ágak érintkezésénél meg kell faragjam az ágakat, hogy azok ne csúszhassanak el. Sajnos ugyanis a kendercérna idővel enged és nyúlik, így ha nincsen néha átkötözve a zsák, akkor veszíthet merevségéből, ami miatt az egyes rögzített darabok is elcsúszhatnak.
Másik részről a vállszíj is keskeny lett, vágott hosszú távon, valamint nyúlt is, így néhány naponta rövidebbre kellett vennem. E helyett a későbbiekben egy fonott kenderkötélből készült pántot fogok használni. Ez nyilván eleinte még jobban fog nyúlni, de ha bejáratom, talán később már kevésbé. Viszont biztosan kényelmesebb lesz az előzőnél.

És használat közben, egy pihenőnél: